Hagyományteremtés

2023.06.09. 19:16

Az oktatásban dolgozókat ünnepelték Csabán, a Trefortban

Idén első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal rendezte meg a szakképzésben dolgozók „Trefortosok Napját” a Békéscsabai SZC Trefort Ágoston Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium pénteken, az intézmény aulájában, illetve étkezőjében. Az ünnepélyes eseményen a kiváló pedagógusokat oklevéllel és ajándékkal köszöntötték.

Gyemendi Réka [email protected]

A pedagógusok és technikusok áldozatos munkáját ismerték el

Fotó: Bencsik Ádám

Elsőként Kiss Mihály igazgató köszöntötte a megjelenteket, aki emlékeztetett, rendszerint június első vasárnapján ünneplik az oktatásban dolgozókat, melyre korábban pedagógus napként hivatkoztak, ez azonban, ahogy fogalmazott, annál sokkal több.

Uhljár Erik Róbert, a BSZC kancellárja elmondta, országosan mindenhol lezárták ezt a tanévet, így a centrum iskoláiban is.

Kiderült, hogy a Békéscsabai Szakképzési Centrum igen jó pozíciót foglal el továbbra is az országos toplistán. Ismét benne vagyunk abban az öt centrumban, ami a legjobban teljesít minden területen. Azt gondolom, hogy ebben döntő szerepe van a Trefort iskolánknak. Ebben az oktatási feladatban nagyon nagy részt vállal a Trefort akár a képzések, a felnőttoktatás vagy a diáklétszám szempontjából fogalmazott, megköszönve a dolgozók egész éves munkáját és türelmét. 

Szarvas Péter polgármester Roosevelt szavaival élve elmondta: nem lehet mindig építeni a jövőt az ifjúságnak, de lehet építeni az ifjúságot a jövőnek.

A Trefortban már sok-sok éve pont ezt teszik. Olyan szakmák megtanítását, elsajátítását teszik lehetővé Önök, oktatók és szakoktatók, amelyek felkészítik a fiatalokat a való életre, az életkezdésre, illetve olyan jövedelmek elérésére, amelyek piacképesek, és a legtöbbek számára nyugodt életet adnak fejezte ki reményeit a városvezető. 

Hozzátette, az iskola nagyon fontos szerepet tölt be a város életében, és attól függetlenül, hogy az önkormányzat nem fenntartója a Békéscsabai Szakképzési Centrumnak szoros kapcsolatot ápol annak oktatási intézményeivel és kölcsönösen nagyon jó partneri viszonyuk van. 

Jól halad a szakképzési műhely fejlesztése

Szarvas Péter az önkormányzat és a centrum együttműködésének legjelentősebb példájaként említette a Kétegyházi út 1-3. szám alatt működő szakképzési műhelyet, aminek a fejlesztési ütemének első részének végére értek. Mint mondta, az épület a város tulajdona, mégis a szakképzési centrum érte el, hogy egy nagyon komoly forrás biztosításával ott diákokat lehessen képezni.

A köszöntők után a kiváló dolgozókat ajándékkal és emléknappal köszöntötték.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában