A történelmi íjászatot is meghonosította Békéscsabán Kovács József

– A trianoni megemlékezésen tartott beszédében azt mondta, a történelem objektív tényeken alapul, amelyek értékelése viszont szubjektív. Hogyan lehet ezek alapján tanítani a történelmet?
– Igyekszem az objektív tényeket tanítani. Nem azt várom el, hogy a tanulók úgy gondolkozzanak, ahogy én, de azt igen, hogy gondolkozzanak. Én is egy szubjektum vagyok. Nyilván, egyébként helyesen, igyekszik az ember a politikától távol tartani magát az iskolában. De nem hiszek abban, hogy egy történelemtanár objektíven tud teljes egészében tanítani. Megpróbál, de nem lehet. Lehet, hogy a diákom világlátása teljesen más, mint az enyém. A lényeg, hogy a tényeket meg kell tanítani, ám az, hogy ezt ki miként értékeli, mindenkinek a maga szívügye.

– A számonkéréseknél is a tényekre kíváncsi?
– Igen. És semmi bajom nincs azzal, hogy valaki azt mondja, hogy ő máshogyan gondolja az adott dolgot, csak tudja megindokolni. Nem az a lényeg, hogy valami fekete vagy fehér. Ha meg tudja mondani, hogy az miért fehér, az ugyanúgy ötöst ér akkor is, ha én azt feketének látom.

– Mi vitte a történelemtanári pályára?
– A véletlen. Gyerekkorom óta érdekelt a történelem, de nem akartam történelemtanár lenni, más pálya vonzott. De így hozta a sors. Tanítóképzőt végeztem, öt éven át voltam nevelőtanár a mai Trefort kollégiumában. Aztán megházasodtam és váltottam, mert az a hivatás inkább délutáni munkarendet követel. Két lehetőség volt: vagy magyart vagy történelmet tanítok, és a történelem mellett döntöttem.

– Melyik korszak érdekli a leginkább?
– A magyar polgárosodás kérdésköre, de a honfoglalás is. Az egyetemen csodálatos professzoraim voltak, akik összefüggéseket tanítottak: azt, hogy kinek mi az érdeke, mi miért történik. Emiatt a nagyobb távlatokat szeretem, persze, egy apró részlet ugyancsak lehet izgalmas.

– Azt hittem, egyből a honfoglalást mondja. Hogyan került képbe a történelmi íjászat?
– Vadász szerettem volna lenni, a vadász meg a fegyver pedig valahol összetartozik. A férfi történelemtanárok többsége fegyvermániás, én is az vagyok, mindenkinek megvan a maga kis gyűjteménye, nekem is vannak otthon kardok, íjak, egyebek. Egy továbbképzésen összeakadtam egy kollégával, aki tudott készíteni magyar íjakat. Megtetszett, kipróbáltam. Ez pedig mutatta is az utat, jobban beleástam magam a honfoglalás és a kalandozások, a 10. és 11. század történelmébe.

– Meg is honosította Békéscsabán ezt a sportágat.
– Ez egy folyamat volt. 1988-ban vettem meg az első, immár modern anyagokból készült íjamat. Aztán elkezdtük baráti alapon íjászkodni, így ment 1995-ig, és vásároltam egy lovat is, belefogtunk a lovasíjászatba. Ebből lett 1996-ban egy egyesület, a Csaba Lovas-Íjász Kör. Az íjászat szerintem az egyik legnépszerűbb szabadidős sporttá, tevékenységgé vált, nincs olyan hétvége, hogy ne lenne valahol verseny száz-kétszáz résztvevővel. A kezdetekkor mindenki ismert mindenkit a viadalokon, ma viszont kvalifikációra van szükség ahhoz, hogy egy versenyző bejusson egy komoly versenyre. A kecskemétiek rettenetesen jól lőttek, és mi is utánanéztünk, hogy miként lehetne fejlődni, egy idő után le is győztük őket. Az elmúlt évtizedekben több száz magyar bajnoki címet, Európa- és világbajnoki érmet szereztünk, volt, hogy nem az volt a kérdés, hogy békéscsabai nyer-e, hanem az, hogy közülünk ki.

– Ezek olyan íjak, amilyeneket annak idején a honfoglaláskor is használtak?
– Is. Történelmi íjaknak indultak, de modern alapanyagokból, mert így olcsóbb. Egy ilyen íj 50 ezerbe, viszont egy eredeti anyagokból készült akár 200-300 ezer forintba is kerülhet. Aztán elkezdtek egyre jobb és jobb íjakat készíteni, és az eredeti formától ezek egyre inkább eltértek. Ezért mindezt lehetne inkább hagyományos, mint történelmi íjászatnak nevezni. De van egy réteg, amely ragaszkodik a történelmi hűséghez, és nekik hála megszületett az az íj, amelyet elfogadtak hungarikumnak. Szerencsére a forma- és alakhű, de modern anyagokból készült íj is annak számít.

– Hogyan lehet történelmet megszerettetni azokkal a fiatalokkal, akik amúgy a szakmáért jönnek a Szent-Györgyibe?
– Úgy, hogy az ember tudomásul veszi ezt. Ez az alap. Az ember akkor él jól a világban, ha tiszteli a többit, és én tisztelem a tanítványaimat. Tudomásul veszem, hogy mindenkinek van egy komfortzónája, amibe beletartozik, hogy mennyit kell vagy nem kell tanulni. Az, hogy megtanulja a szakmát, szükségszerű, de egy szakmában is akkor tud valaki érvényesülni, ha profi, ahhoz pedig oda kell tennie magát. Ehhez a történelem annyiban kell, hogy ha kell a szakma, akkor le kell tudni történelemből érettségizni. Hogy miként lehet a történelmet megszerettetni? A történelem alapvetően érdekes. A tanítóképzőn megtanultam, hogy ha nem tudok rendet tartani az órán, akkor az nem soha nem a gyerek hibája. Azért rendetlenkedik, mert unalmas az óra. Ha viszont jó, akkor rám figyel.