Ünnepség

2023.06.22. 19:12

A Táncsics kiválóságainak adtak át díjakat az orosházi tanévzárón

Az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium tanévzáró ünnepségén az alkalomhoz méltó módon fejezték tiszteletüket, megbecsülésüket azon tanulók és felkészítő tanáraik iránt, akik kiváló tanulmányi és sporttevékenységük által kivívták sokak elismerését. Mecénások, volt tanítványok, támogatók is érkeztek e jeles alkalomra, hogy átadhassanak egy-egy kiválóságnak díjat.

Csete Ilona

Dr. Kaáli-Nagy Géza professzor is részt vett az ünnepségen.

Fotó: Horváth Bence

Dr. Kaáli-Nagy Géza professzor, a középiskola legnagyobb mecénása feleségével, dr. Gulyás Olgával érkezett. De jelen volt többek között dr. Sitkei György professzor is, a Juvenibus a Majoribus Díj egyik újraalapítója, dr. Szilassi Lajos címzetes egyetemi docens, a Szegedi Tudományegyetem tanára, a Heptaéder Díj alapítója.

A Táncsics az idei tanévben ünnepelte fennállásának 90 éves évfordulóját, melyet nagyszabású rendezvénysorozattal méltóképpen megünnepeltek. Díszközgyűlésen megköszönték a partnerek és munkatársak fáradozását. Akkor nem volt alkalma átvenni Az „A schola pro schola” díját, most pótolta dr. Kaáli-Nagy Géza.

Elismerést nyújtottak át Szilasi-Horváth Tibor egykori igazgatóhelyettesnek. Ő az intézmény szakmai igazgatóhelyetteseként számos szakmaváltási programot és fejlesztést vitt véghez. Munkássága alatt ért el országos elismerést a közgazdasági és az informatikai, valamint a pneumatikai képzés a Táncsicsban. 

Kaptak emléklapot, oklevelet a rendezvények állandó segítői, kiváló tanulmányi- és versenyeredményeket elérők. Kiosztották a tehetséggondozó alapítványok, támogatók által a legjobbaknak ítélt díjakat diákoknak, pedagógusoknak.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában