Gólyaüzemzavar Kétegyházán

2023.05.04. 11:33

Leejtett gallyal okozott zárlatot két gólya, áram nélkül maradt egy nagyközség

Arra ébredtek a kétegyháziak csütörtökön reggel fél hét körül, hogy nincs áram náluk. Aztán kiderült, a szomszédnál, máshol, sőt az egész településen elment a világítás, nem üzemeltek az árammal működő berendezések sem.

Ny. L.

Fotó: Shutterstock

 Akik korábban ébredtek, azt tapasztalták, hogy egyszer csak sötétség lett, és hiába nézték a biztosítékokat, nem ott volt a hiba.

– Rövid időn belül kiderült, hogy két gólya okozta az üzemzavart – hangsúlyozta érdeklődésünkre dr. Rákócziné Tripon Emese. – A trafónál tartózkodó madarak gallyat ejtettek a vezetékekre, tudomásom szerint azok összeértek, és ez zárlatot okozott. A lényeg, hogy azonnal hívtuk az áramszolgáltatót, valamint többféle csatornán keresztül tájékoztattuk a lakosságot arról, hogy mi az oka az üzemzavarnak, és meddig tarthat a hiba elhárítása. Az áramszolgáltató munkatársai az ígért két óra hosszánál hamarabb végeztek, így nagyjából csak egy órára maradt áram nélkül a település. Az emberek megnyugodtak, és a gólyák is jól vannak.

Közben egy népdalátirat is terjed a faluban: „Gólya, gólya, hosszúlábú gólya, nem megmondtam, ne menj a trafóba!” A tréfálkozás már azt mutatja, a kétegyháziak túl vannak a nehezén, és vis maiorként, előre nem tervezhető gólyaüzemzavarként tekintenek az egészre. Ami kellemetlenséget okozott, de szerencsére hamar megoldódott.   

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában