Közép-Békés

2023.05.01. 20:37

Amazonas-érzéssel lapátoltak az Élővíz-csatornán – galériával

Több mint tíz éve tartja szezonnyitó vízi körtúráját május 1-jén a békéscsabai Százlábú Egyesület, és nem volt ez másként hétfőn sem.

Ny. L.

Vadregényes és izgalmas, ám ritkán járt szakaszon lapátolhattak /Fotó: Bencsik Ádám/

A három közép-békési várost – Gyulát, Békést és Békéscsabát – összekötő Élővíz-csatornán, illetve az egykori (a folyószabályozásokat megelőző) Fehér-Körös egyik főágaként jegyzett, úgynevezett Ó-Körösön, a gerlai-holtágon túráztak. 

Az aktív kikapcsolódásra vágyók a Csabagyöngye Kulturális Központ stégjétől indultak hétfőn reggel, majd oda érkeztek vissza délután. 

A program során a több mint száz résztvevő kajakokkal, kenukkal, csónakokkal vadregényes és izgalmas, ám ritkán járt szakaszon lapátolhatott, mely sok-sok érdekességet és természeti szépséget rejtegetett a résztvevőknek.

– Az ország számos pontjáról és Romániából is érkeztek a 26 kilométeres túrára – hangsúlyozta Zanócz Szilvia, a Százlábú Egyesület elnöke és férje, Zanócz Róbert, az esemény koordinátora. – Sokan Amazonas-érzésnek is hívják ennek a túrának az útvonalát. Bokrok alatt is kell bujkálni, és olyan helyeket láthat az ember, amit gyalog vagy kerékpárral nem lehet.  Célunk pedig az idény során is az, hogy minél több emberrel ismertessük meg ezt a varázslatos természeti csodavilágot. Amiért nem kell több száz kilométert utazni, mert itt van, helyben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában