2023.04.13. 14:02
Kávé járt a versért cserébe
Kávéval és süteménnyel várták azokat, akik csütörtökön verssel érkeztek a BSZC Kemény Gábor Technikum bejáratánál berendezett irodalmi kávéházba.
Irodalmi kávéházat rendeztek be a Kemény bejáratánál
Fotó: L. B.
A magyar költészet napja alkalmából életre hívott rendezvény díszvendége volt Farkas Wellmann Éva, annak apropóján is, hogy az egyik végzős osztály számára – kortárs szerzőként – érettségi tétel lesz a költő Magaddá rendeződni című kötete. A költő azt mondta: a jó versnek a lélek legmélyebb rejtekeihez van köze.
Az eseményt – amelynek hangulatához számos megzenésített költeménnyel járult hozzá a Kemény Gitárklub – a tanulókkal közösen szervezte a középiskola két szakembere, Tokai Ilona pszichopedagógus és Gönczi Judit magyartanár. Elmondták, hogy első alkalommal tartottak a Keményben irodalmi kávéházat. Úgy vélik, hogy egy műszaki képzést nyújtó intézményben is helye van az irodalomnak, az autószerelők és a logisztikusok is kedvelhetik a verseket.
Érdekesség: a keményesek csütörtökön vendégül láttak négy osztályt a szomszédos Petőfi utcai általános iskolából. Petőfi Sándor: A négyökrös szekér című verse alapján szekértoló, pontosabban autótoló versenyt szerveztek számukra, majd be is mutatták nekik a középiskola műhelyeit.