Civilek támogatása

2023.04.16. 17:54

Ingyenes terembérletet biztosítanak a gyomaendrődi táncegyütteseknek

Továbbra is támogatják a civil szervezeteket Gyomaendrődön, bár az előző évhez képest csupán 80 százaléknyi forrást tudnak biztosítani számukra – adta hírül Toldi Balázs. Elárulta, tovább folytatódik az a jó gyakorlat is, miszerint a művelődési központ ingyenes terembérletet biztosít a Körösmenti Táncegyüttesnek, illetve a Rumba Tánccsoportnak.

V. E.

Fotó: Shutterstock illusztráció

Minden civil szervezet határidőre és megfelelő módon elszámolt idén a költéseiről és tevékenységéről – ismertette Toldi Balázs a napokban tartott képviselő-testületi ülés utáni sajtótájékoztatón. A polgármester hangsúlyozta, a szervezetek ezzel megkönnyítették a bizottságok, a testület és a hivatalban dolgozók munkáját is. Hozzátette, a sikeres elszámolásokat követően minden pályázatot benyújtó civil szervezetül támogatást kap a közművelődési alapból. 

Ez az összeg szervezetenként nagyságrendileg 80 százaléka lesz a tavalyihoz viszonyítva. A sport alapnál pedig a támogatás mértéke 70 százalékra csökken a szűkebb költségvetés miatt.

Toldi Balázs kiemelte, a támogatások csökkenéséről időben tájékoztattak minden civil és sportszervezetet, így azok fel tudtak készülni a változásra. Végül elmondta, részben a fenti támogatásokhoz tartozik az is, hogy a korábbi évekhez hasonlóan ismét ingyenes terembérletet biztosít a Kállai Ferenc Művelődési Központ a Körösmenti Táncegyüttesnek és a Rumba Tánccsoportnak 300, illetve 180 óra erejéig. Ezt azért is tartják fontosnak, mert mindkét együttes előremozdítja Gyomaendrőd kulturális életét.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában