Igazi időzsonglőrként igazgatja a szociális ügyeket a békési szakember

– A másokon való segítés igénye a zsigereiben, a vérében van – hangzott el az ünnepélyes díjátadón. Honnan ez a belső motiváció?
– A békéscsabai egészségügyi szakközépiskolában végeztem, és vonzott a hivatás, egy ideig dolgoztam orvosírnokként, a segíteni akarás talán onnan is eredeztethető. Közben jogász akartam lenni, el is kezdtem az egyetemet, de végül úgy éreztem, hogy a szociális terület áll legközelebb hozzám. Szekszárdra jelentkeztem szociális munka szakra, ahova felvettek, és soha bántam meg, hogy a Tolna megyei intézményt választottam, nagyon jó tanáraim voltak, sokat tanultam tőlük.

– Amikor elkezdte pályafutását, a szociális munka még kis túlzással gyerekcipőben járt. Miként indult el az úton?
– Valóban nem nagyon ismerték még a hivatást, az akkori munkaügyi központ például ebédhordói állást ajánlott a diplomámra, emellett még a rendőrség és a helyi szociális szolgáltató központ jöhetett szóba munkahelyként. Végül utóbbi intézményben helyezkedtem el, ahol akkoriban még kevesen voltunk, alig néhányan, és minden egyes feladatba beletanultunk. Egy rövid, 16 hónapos időszak kivételével, amikor a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesületénél alkalmaztak, huszonnégy éve a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központnál dolgozom.

– A díjátadás során az Önt méltató dr. Pálmai Tamás időzsonglőrnek nevezte. Miként fér bele minden az idejébe, az anyaság, a munka, a sport, az olvasás, a zenehallgatás?
– Nagyon jó családi hátterem van, főként a férjemnek köszönhetően. Munka után, amelyikünk előbb ér haza, az veszi meg például a vacsorára, illetve a másnapi reggelihez a hozzávalókat. Én pedig elsősorban anyának és háziasszonynak tartom magam, így amikor lehet, igyekszem főzni. Három fiunk van, akik a legfontosabbak számunkra. Édesanyámékkal kölcsönösen segítjük ebben egymást. Szabadidőmben, amikor lehetőségem van rá, akkor futok, és közben hallgatok zenét. Este pedig úgy kapcsolom ki a gondolataimat, hogy olvasok, tévét egyáltalán nem nézek. S családi örökségként megmaradt hobbiként a vadászat, amivel 19 éves korom óta foglalkozom.

– S közben mindig elsőként ér be a munkahelyére.
– Mióta a gyerekek nagyobbak, és nem kell hordani őket iskolába, azóta van ez így. Nálunk fél nyolckor kezdődik a munkaidő, és az évek alatt kitapasztaltam, hogy 7 és 7.30 között, amikor még nincs bent senki, nagyon gyorsan tudok dolgozni. A pandémia alatt, amikor még több feladatunk volt, különösen kiemelt jelentőséget nyert a koránkelés.

– A díjat alapító Keresztény Értelmiségiek Szövetsége békési szervezetének láthatóan sikerült titokban tartani, hogy Ön a díjazott. Mikor kezdett derengeni, hogy a szerda délután Önről szól?
– A fiam kézilabda-meccséről estem be az ünnepségre, még késtem is egy kicsit. Az ünnepi műsor, a Hogy Júlia talála, így köszöne neki című Balassi verssel kezdődött, aminek így utólag már értem az üzenetét. Ezután Zsombok Réka énekelt olyan dalokat a Quimbytől és a Bagossy Brotherstől, amiket én is szeretek, de még ekkor sem derengett semmi. Amikor dr. Szuromi Pál Bán Mór Hunyadi regényciklusából olvasott fel egy részletet, ami az egyik kedvencem, akkor kezdtem sejteni a jó értelemben vett „összeesküvést”. Az ugyanakkor szeretném itt is elmondani, úgy gondolom, hogy az elismerés valamennyi kollégámé is, csapatmunkában dolgozunk nap mint nap.

– Ön az a vezető, akinek az ajtaja mindig nyitva áll. Nem mindenki gondolkodik hasonlóan…
– Érdekes, hogy éppen a napokban kaptam egy érdekes jelzést ezzel kapcsolatban. Az egyik telephelyünkön voltam, amikor hivatalos ügyben hívtak, és mivel nem értek el, kérték, hogy kapcsolják a titkárnőmet. Nekem viszont nincs titkárnőm, így egy különleges helyzet alakult ki. Tényleg úgy gondolom, hogy hozzám bárki nyugodtan betérhet, hiszen így én is első kézből megismerem a problémákat, a legaktuálisabb kérdéseket.