Túrázz Velem Turista Egyesület

2023.03.04. 16:11

Negyvenen gyalogolták végig a csabai körtúrát

Csaknem negyven természetbarát tette meg a csabai körtúra hagyományos, 27 kilométeres gyalogtúráját szombaton.

N. Sz.

A túrán Opauszki Zoltán önkormányzati képviselő, környezetvédelemért és turisztikáért felelős tanácsnok is részt vett a kisfiával

Fotó: Für Henrik

A Túrázz Velem Turista Egyesület elnöke, Komlósi Zoltán elmondta, a csoport a békéscsabai Széchenyi ligetből indult Póstelek irányába az Élővíz-csatorna mentén, majd a túrázók az új Wenckheim-kerékpárúton gyalogoltak végig, érintve Veszeit, Pósteleket és Gerlát. Megnézték a Sikonyi tanyavilágot, a gátőrházat, a  gyaloghidat. Visszaérkezés előtt láthatták a Cimbora-fát, a Bandika-fát, a nagyréti tanyákat. 

– A megyeszékhelyet és vonzáskörzetét legalább évente egyszer, általában tavasszal bejárjuk, nem kell semmi, csak réteges öltözet, túrabakancs és egy közepes hátizsák enni- és innivalóval, esőkabáttal. Az egyesületünk a belföldieken kívül határon túli túrákat is szervez, általában a Partiumba, Biharba, az Erdélyi-középhegységbe megyünk. Idén készülünk az Alpokba, sőt, a Dolomitokba is. Legközelebb jövő héten, az Alföldi kéktúrán találkozunk, Mórahalom és Kiskunhalas homokos talajú környékét járjuk be 26 kilométeres távon – részletezte Komlósi Zoltán.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában