Békéscsabai előadás

2023.03.10. 12:59

A mesterséges intelligencia is szerepet kap a jövőben az ügyintézésben

A területi közigazgatás új korszaka címmel tartott előadást dr. György István a Békés Vármegyei Államigazgatási Kollégium csütörtöki ülésén Békéscsabán, a Békés Vármegyei Kormányhivatalban. A területi közigazgatásért felelős államtitkár a kormányhivatali, a járási hivatali feladatellátás kérdéseit, elsősorban a digitális fejlesztéseket témakörét járta körül.

P. G.

Dr. György István: egy új korszak küszöbén állunk, illetve már át is léptünk az ajtón /Fotók: Lehoczky Péter/

Dr. György István úgy fogalmazott, a kiegyezés óta nem volt akkor változás a közigazgatásban, mint ami 2011 és 2023 között Magyarországon lezajlott. 

– A kormányzat döntött arról, hogy Magyarországon egy új struktúrában valósítja meg a területi közigazgatást, amihez kialakított egy új intézményrendszert, illetve biztosította a humánerőforrást – tette hozzá. – Létrejöttek a kormányhivatalok, majd az építkezés a járási rendszer újbóli életre hívásával és a kormányablakrendszer kialakításával folytatódott.

Kitért arra, hogy az extenzív szakaszt egy intenzív fejlesztési szakasz követi, ami informatikai és digitális fejlesztéseket is jelent, a bürokráciacsökkentés pedig hosszú évek óta végigkíséri a folyamatot. 

A pandémiás helyzet kapcsán idézte Orbán Viktor miniszterelnököt, aki úgy fogalmazott, a második világháború óta nem látott logisztikai feladatot kellett végrehajtani az országban, ami hazánk minden települését és polgárát érintette. 

A vármegyei kormányhivatalban tartották az előadást.

– Az egészségügy végezte a feladatokat, de a területi közigazgatás nélkül ez nem lett volna végrehajtható – emelte ki az államtitkár. – A digitális platformok felértékelődtek, és egyre inkább felmerült annak lehetősége, hogy azok az ügyintézésben is fontos szerepet kapjanak. Az államtitkár szólt számos, a közigazgatást érintő fejlesztésről.

– Egy új korszak küszöbén állunk, illetve már át is léptünk az ajtón – folytatta a gondolatot. – Mindennek az a lényege, hogy a gyors információ-áramlást és a közigazgatással szemben megváltozott elvárásokat, teljesíteni tudjuk. Nem oly régen fogadta el a kormány a Digitális Állampolgárság koncepcióját, ami számos olyan fejlesztést vetít előre, amivel mérföldes lépéseket tehetünk előre.

Az előadásban szó esett a virtuális kormányablak kialakításáról, ami azt jelenti, hogy digitális felületen lehet ügyintézővel találkozni, nem kell személyesen megjelenni, mégis hasonló kapcsolatfelvétel lehetséges, mint egy személyes ügyintézés során.

– Ennek a rendszernek a kiépítését is fontosnak tartjuk, mint a digitális fejlesztések egyik elemét – hangsúlyozta, majd áttért a mesterséges intelligenciára, amit meglátása szerint a jövőben minél nagyobb fókusszal kell használni. Ennek kapcsán megemlítette az automatikus döntéshozatalt, amely képes arra, hogy meghatározott paraméterek esetén meghozzon egy döntést, gyakorlatilag emberi kéz érintése nélkül. Mindez az ügyintézés és az adminisztrációk automatizálása, az adatelemzés, illetve digitális kommunikáció terén használható.

Kitért a Mesterséges Intelligencia Asszisztensre (MIA) is, amely olyan mint egy bankautomata, és amiből kétszáz darabot telepítenek az országban, kormányablakokba, de postákra, illetve Digitális Jólét Pontokra is. Így tizennégy ügy típus intézhető el úgy, hogy ügyintézői kéz nem érinti. A teljesség igénye nélkül jogosítványt vagy személyi igazolványt lehet ezen a módon meghosszabbítani, erkölcsi bizonyítványt vagy anyakönyvet lehet igényelni.

– Paradigmaváltást jelent a szinte mindenkit érintő elektronikus nyilvántartási projekt is, amelynek fejlesztés idén befejeződik – tette hozzá. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában