Napirend

2023.02.19. 21:33

Terveit ismertette a békésszentandrási bizottság

A napokban megtartotta idei első ülését a Környezetvédelmi, Oktatási, Művelődési és Sport Bizottság Békésszentandráson. A tanácskozás célja ezúttal is a helyi képviselő-testület munkájának segítése volt.

V. E.

Fotó: Shutterstock illusztráció

A bizottság nevében Major Attila arról tájékoztatott, hogy az ülésen első napirendi pontban az éves munkatervüket fogadták el. Ennek keretében, a képviselő-testülethez igazodva összesen 10 találkozást terveztek be 2023-ra. A nyilvános ülések a testületi előtt egy héttel, hétfőnként, 16 óra 30 perckor kezdődnek majd.

A második napirendi pont a nagyközség rendezvényeinek meghatározása volt. Közel 100 programmal készülnek idén, melyek magukban foglalják az önkormányzati és a civil-, illetve sportszervezetek által életre hívott rendezvényeket is. 

Harmadikként az immár XVI. Sport-, és Vitamin-nap előkészítését beszélték át, amit egynaposra terveznek, augusztus 12-re.

A bejelentésekben a kupakgyűjtő ponttal kapcsolatban azon döntés született, hogy – elfogadva a Család-, és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársának javaslatát – egy helyi családnak nyújtanak segítséget az értékesített kupakok árából. Itt a bizottság és a testület is támogatta, hogy az összegyűlt 320 kilogrammnyi kupak árát kiegészítsék, így összesen 50 ezer forintot utaltak át az érintett gyermeknek.

A második bejelentésben a Békésszentandrási Szövőüzem-múzeum és Szálloda termál-, hideg-, és csapadékvíz elvezetésének lehetőségeit tekintették át. A kivitelező azt a megnyugtató választ adta, hogy nem lesz káros az élővilágra, és egyéb problémák sem merülnek majd fel. A harmadik bejelentésben pedig tájékoztatták a bizottság tagjait, hogy idén is csatlakoztak a Településfásítási Programba, amelynek keretében várhatóan 30 darab keskenylevelű hárs csemetével gazdagodik a település.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában