Testületi ülés

2023.02.24. 14:03

Megalkották a költségvetést Csorváson

A város képviselő-testülete a héten tartott ülésén megalkotta a 2023-as költségvetést.

G. P.

Fotó: shutterstock.com

Az elsődleges célként az önkormányzati intézmények működését fogalmazták meg, de különös tekintettel figyeltek arra is, hogy a kulturális, és más kötelezően nem ellátandó feladatokat is finanszírozni tudjanak, ezért a költségvetésbe a civil szervezetek támogatását is beállították.

– Minden áldozatot meg fog hozni a testület, hogy ez a terület is működőképes maradjon Csorváson – mondta Baráth Lajos polgármester.

 

A költségvetés kiadási és bevételi főösszege 3 milliárd 388 millió 607 ezer forint, míg 2022-ben a főösszeg 2 milliárd 179 millió 578 ezer forint volt. A korábbi években az önkormányzat összköltségvetése éves szinten maximum másfél milliárd forintot tett ki.

 

– Az összegek azért ilyen magasak tavaly és idén, de lesznek majd jövőre is, mert a KEHOP-os pályázaton a szennyvíztelep felújítására nyert 2,4 milliárd forint megemeli – mondta Baráth Lajos polgármester. – Az előző év decemberében nagyjából 700 millió forintot már ki kellett fizetnünk tervezésre, előkészítésre és egyéb más munkálatokra.

 

A városvezető elmondta, hogy a rezsiárak emelkedése nehéz helyzet elé állítja az önkormányzatot, hiszen a fenntartott intézmények energiaszámláját nem a lakossági díjszabás szerint kell fizetni, hanem a világpiaci árak alapján. A testület tavaly ősszel már végzett előzetes számításokat az idei várható kiadásokról.

 

– Eszerint közel százmillió forinttal emelkednek meg az energiaárak változatlan fogyasztás mellett. Az adatokat a Magyar Államkincstár már októberben bekérte, s ez alapján a kormány harminckilenc milliós támogatást biztosít 2023-ban az önkormányzatnak, amelyért csak köszönettel tartozunk. Ennek ellenére idén még lehetnek gondjaink a rezsivel, hiszen az általunk kiszámolt összeg és a kapott támogatás között még mindig nagy a különbség. A januárban megkapott számlák azt bizonyítják, hogy az őszi számításaink sajnos helytállóak, sőt még kisebb összeggel is számoltunk. Az Egyesített Szociális Intézmény gázfogyasztása több mint négy, az áramfogyasztása közel másfél millió forintos havi számlát „eredményezett”. Csak az ESZI-nél huszonkilenc millió forintot, s ha az összes önkormányzati intézményt tekintjük, akkor hetvenöt milliót kell az állami normatíva mellé tennünk a tartalékainkból. Az államtól még ezután érkezhetnek meg azok a pótlások – ágazatai bérek, bérminimum-kiegészítés és bérpótlék –, melyek csökkenthetik a hetvenötmilliós összeget. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában