Túlteljesített a Donnál a második magyar hadsereg

Emlékeztetett, hogy az 1920-as trianoni békediktátumot követően 1938 és 1941 között folyamatosan gyarapodott Magyarország területe – a Felvidék, Kárpátalja, Bácska-Bánát, Erdély és a Partium egy részével –, és ezek a nyereségek a németeknek voltak köszönhetőek. Megindult egy versenyfutás is a németek kegyeiért, és ebből a magyarok nem maradhattak ki, azt remélték, hogy a gyarapodás folytatható.

Amikor 1941 nyarán németek megtámadták a Szovjetuniót, a brit és az amerikai vezérkar is azt jelentette, hogy három-hat hónapon belül vége a Szovjetuniónak. Aztán megtorpant a német sikersorozat – a moszkvai csatával –, illetve a japánok Pearl Harbor elleni támadása után az Egyesült Államok is belépett a második világháborúba. Egy oldalra került a Szovjetunió, a Brit Birodalom és az Amerikai Egyesült Államok.

1942 elején a németek 500 ezer magyar katonát kértek – gyakorlatilag az összeset –, és bár ezt nem kapták meg, felállították a második magyar hadsereget. Az elsőt nem lehetett akkor harcba küldeni, kiindulva az első világháború tapasztalataiból itthon maradtak. A második magyar hadsereg három hadtestből állt, és bár a pécsi, szombathelyi és miskolci hadtest miatt főleg azokból a térségekből vonultak be, erről a vidékről is vittek katonákat – javarészt 30-as években járó férfiakat, családapákat.

Eleinte a parancsnokok sem tudták, hogy pontosan hova mennek, csak azt, hogy a keleti frontra. Ugyan voltak, akik vonattal utaztak, voltak, akik lovaskocsikkal, kerékpárral, gyalogosan. Többféle fegyverrel látták el őket, de összességében alacsony szintű és nem is korszerű volt a felszerelés, például azért is, mert a trianoni békediktátum miatt nem lehetett hadiipara Magyarországnak. Ugyan a németek biztosították az ellátmányt, a katonák kalóriahiányban szenvedtek.

Bár több mint 200 ezer magyar katona volt a Don-kanyarban, ténylegesen a fele harcolt, a lövészárkokban 85-90 ezren lehettek. Ugyan kivittek 70 ezer lovat, az ellátás akadozott, és a patásokat szintén el kellett volna látni. Az, hogy beköszöntött a tél, hogy az ellátás hiányos, hogy fegyverekből sincs elegendő, illetve egyéb problémákból is sejthető volt, baj lesz. Amikor pedig 1943. január 12-én a szovjetek megindították a támadást, világossá vált: katasztrófa elé néznek.

A szovjetek ismerték a viszonyokat, ráadásul olyan helyen is állomásoztak, ahonnan belátták az egész terepet. Tudták, hogy ott kell áttörni a frontot, ahol nem a németekkel néznek szembe. Egyébként a nagyszabású szovjet hadműveletben – amelynek része volt a doni áttörés is – mindegyik hadsereg összeomlott, a második magyar hadsereget is pár nap alatt szétszakították.

– Ahhoz képest, hogy milyen állapotban volt, a második magyar hadsereg túlteljesített – hangsúlyozta. Úgy véli, voltak hibák is: látható volt, hogy nem lehet tartani a frontot, ezért azonnal a visszavonulás mellett kellett volna dönteni, de ezt elodázták. 1943 májusában tértek haza a katasztrófát túlélők, a sebesültek száma 50 ezer körülire tehető, és közülük sokan csonkoltan, fél karjukat vagy lábukat elvesztve érkeztek.