Nemzeti Régészeti Intézet

2023.01.16. 10:44

Az online térben is aktívak a szarvasi régészek

A Nemzeti Régészeti Intézet (NRI) Közösségi Régészeti Osztálya (KÖR) szakmai látogatóba érkezett a napokban a Szarvasi Tessedik Sámuel Múzeumba. Utazásuk célja az intézményeik közötti partneri kapcsolat erősítése és idei közös munkáiknak, együttműködéseinek megtervezése volt, melyen a KÖR munkatársai mellett, az NRI mindhárom igazgatósága képviseltette magát.

V. E.

Az intézet beszámolójából kiderült, a megbeszélést nem csupán a régi kapcsolatok tették baráti hangvételűvé, hanem a célok és értékek hasonló szemléletmódja is. Ebben fontos helyet foglal el a régészet iránt érdeklődő civilek ügyének támogatása, a közösségi régészet kérdése. Ennek megfelelően az évtervező programon részt vettek a TSM Civil Múltkutatók – a szarvasi Czesznak Zsolt és Kelemen Gábor –, vagyis a térség jeles régészeti önkéntesei, akik munkájukon túl online beszámolóikkal járulnak hozzá a régészet bemutatásához. 

Az egyeztetés után Roszik Zoltán múzeumigazgató és munkatársai vezetésével megnézték a kiállításokat, melyek véleményük szerint üde színfoltjai Szarvas turisztikai érdekességeinek. Végül kiemelték, hogy az év folyamán zajló, szarvasiakkal közös munkáikról beszámolnak majd csatornáikon.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában