Békés megye

2022.12.23. 17:47

Lelki elsősegély: felhívják a figyelmet rá, hogy van kiút

Járvány, háború, áremelkedés – az elmúlt három év eseményei talán minden ember életére hatással voltak. A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének célja, hogy segítsék azokat, akik úgy érzik, nem tudnak megbirkózni a nehézségeikkel vagy válsághelyzetbe jutottak. A szövetség elnökét, Dudás Erikát kérdeztük tapasztalatairól.

Gyemendi Réka [email protected]

A cél az, hogy a hívó lássa a saját helyzetét kívülről, egyes szám harmadik személyben. Fotós: Shutterstock

–  Nem volt könnyű az elmúlt néhány év. Önök mit tapasztaltak a hívások számával, tartalmával kapcsolatban a korábbi időszakhoz képest?

–  Magyarországon a telefonos lelki elsősegély szolgálatok az 1970-es évek óta léteznek, a legelső Debrecenben volt. Jelenleg a szövetségünk 26 szolgálatot tömörít a Kárpát-medencében, tehát a határon túlról is vannak szolgálataink, akik magyar nyelven fogadják a hívásokat.  Az elmúlt két-három év átalakította a hívástartalmakat. Jelentősen befolyásolta először a koronavírus járvány, hiszen az izoláció, a bejósolhatatlanság, tehetetlenség érzése teljesen más érzéseket, problémákat hozott felszínre az emberekben, mint korábban. Illetve idén a háborús helyzet következtében is megnövekedett azoknak a hívásoknak a száma, ahol a tárcsázók olyan problémákról számoltak be, amelyek – főleg az idősebbeknél – a korábbi háborús élményeket idézték fel, vagy a jövővel kapcsolatos bizonytalanságaikat erősítették fel. Most pedig ősszel megjelentek az anyagi nehézséggel kapcsolatos problémák: mennyire lesz erős a tél, mi várható, milyen kiadásaik lesznek. Természetesen karácsony előtt az elvesztett családtaggal kapcsolatos érzések is felerősödnek.

Mekkora krízisben vannak a telefonálók? Pontosan mit jelent a krízis szó?

Évente 200 ezer hívásunk van, ebből 15-20 százalék közötti a krízishívások aránya. A mi célunk az öngyilkosságok megelőzése, a krízisek kezelése és a mentálhigiénés prevenció, ezzel a céllal jöttek létre az első telefonszolgálatok is. Anonim módon fogadjuk a hívásokat és a titoktartási önkéntesség az alapelvünk. Az öngyilkossággal kapcsolatos hívások körülbelül 3-5 százalékot jelentenek az összes hívásból. Itt nem csak a szuicid krízishelyzet jelenik meg, hanem szuicid képzetek is. Például van egy trauma, egy veszteség, ahol úgy érzi a hívó, hogy nincs más kiút számára, mint hogy azzal foglalkozzon, hogy hogyan lehetne ennek véget vetni. De vannak olyan hívások is, amikor más öngyilkosságával kapcsolatos érzéseikről számolnak be a hívók. Tehát nem minden szuicid témájú hívás számít szuicid krízishelyzetnek.

Milyen előjelei vannak annak, ha valaki lelki válságba kerül, mire figyeljünk?

Mindenféleképpen megváltozik a magatartása. Figyelme, érdeklődése beszűkül, a korábban társaságkedvelő ember társaságkerülő lesz, egy adott problémára koncentrál, elvonul. Sokszor megváltoznak a korábbi szokásai és kapcsolatai is. Vannak olyan tényezők, amik ezt erősíthetik egy adott személy lépésit, döntéseit, például egy korábbi öngyilkosság a családban, változás az egészségi állapotban vagy egzisztenciális változások.

Mi az, amire szükségük van a hívóknak? Esetleg tanácsra?

–  Tanácsot mi nem adunk, az együttgondolkodás a cél, az alternatívák közös vázolása, és hogy felhívjuk a hívó figyelmét arra, van kiút egy adott helyzetből. A cél, hogy lássa a saját helyzetét kívülről, egyes szám harmadik személyben. A különböző, speciális kommunikációs technikákkal, terápiás alapelemek segítségével – például azzal, hogy ventillál az illető – a feszültségeket is felszabadítja magában, nem befelé dolgozza ezeket, hanem kifelé. Nagyon sokszor feszültségoldás, megnyugtatás történik, vagy átkeretezzük azt a problémát, amiben ő van, hogy ne csak egy szemszögből lásson helyzeteket. Megpróbáljuk azokat a személyeket megtalálni az illető életében, akik tudnak segítséget nyújtani neki. Amikor valaki beszűkült egy adott problémára, akkor nem látja teljesen a saját helyzetét, vagy azt, hogy a közelben is van segítség. 

Az elmagányosodás mekkora probléma Magyarországon? Nő a hívások száma az ünnepi időszakban?

A magány, az izoláció, a beszélgetés iránti igény még mindig vezető probléma, ezek állnak az első helyen a hívóinknál. Mindez az ünnepek alatt fel is erősödik. A kapcsolatok hiánya, az izoláció a koronavírus járvány alatt még magasabb számot ért el, volt olyan hívónk, akinek csak mi voltunk a társaság, az érzéseit, gondolatait kizárólag az ügyelőnkkel tudta megosztani. 

Hívások szempontjából milyen korú és nemű emberek vezetik a statisztikákat?

A középkorúak vezetnek mindenképpen a minket megkereső hívók között. Őket követi a nyugdíjas korosztály, 90 éves kor fölötti hívóink is vannak. Itt többnyire a magány, a házastárs elvesztése, generációs problémák jelennek meg. Korábban a 18 év alattiak közül viszonylag kevesen kerestek minket, viszont a járvány óta a számuk emelkedett: jelenleg 15 százalék körüli a 18 év alatti hívók aránya. Ők kapcsolati problémák, iskolai nehézségek, gyász, nagyszülő elvesztése miatt keresnek fel bennünket. 

 

Különböző traumák jelennek meg

Krízishelyzetben különböző traumák jelennek meg, akár lélektani krízisek. Ilyen az életközépi válság, az egzisztenciális krízisek: a munkahely elvesztése, a tartós munkanélküliség, vagy a hajléktalanság. Tehát olyan élethelyzetek és állapototok, amelyek tartósan fennálló feszültséget, megoldatlan problémákat jelentenek és amivel kapcsolatban tehetetlennek érzi magát az illető. A mentálhigiénés prevencióval kapcsolatos hívások tartalma általában a kapcsolati nehézségek, a munkahelyi problémák, a generációs problémák, vagy a betegséggel összefüggő gondok. Illetve megjelennek a gyermekelhelyezéshez, kilakoltatáshoz kapcsolódó megkereséseik is. Segítő beszélgetések megelőzhetik azt, hogy krízis alakuljon ki a személynél.

Segélyszámok

Ingyenesen, a nap 24 órájában hívható segélyszámok 116-123 vagy 06 80 810-600.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában