Különleges attrakció

2022.12.12. 18:34

Látványos fényjátékkal zárják a csabai evangélikusok az adventet – videóval

Advent negyedik vasárnapján, december 18-án, az esti órákban nem mindennapi látványban lehet része a békéscsabaiaknak és az oda érkezőknek. Az este hat órakor, az Evangélikus Kistemplomban sorra kerülő koncertet követően – melyen fellép a Calandrella Kamarakórus és az Alföld Vonósnégyes – az Evangélikus Nagytemplom falát fényfestéssel világítják meg.

Szegfű Katalin

2018-ban már láthattak hasonló attrakciót a békéscsabaiak

Fotó: A-Team

A produkció kivitelezője az A-Team Reklámügynökség, melynek ügyvezetője, Nyári Attila elmondta, hogy ez a látványosság a zene és a vizualitás, több érzékszervre ható ötvözete. A produkció ideje alatt olyan mozgókép tartalmat láthat a publikum, amelynek összeállítása során figyelembe vették az épület szakrális jellegét és építészeti jellegzetességeit, tehát a homlokzat adta lehetőségeket is. A zenét hangszórók adják majd. A fényjáték a Nagytemplom falán lesz élvezhető, és a tervek szerint a nagy érdeklődésre való tekintettel, pár percre a környező forgalmat is állítják, hogy az élmény minél teljesebb legyen. 

Az A-Team Reklámügynökségnek nem ez az első hasonló attrakciója. Ezen a helyszínen is volt pár éve (videónk) hasonló és más kulturális középületeket is megfestettek már a megyeszékhelyen. A mostani – díjtalanul megtekinthető – látványosság, az azt megelőző koncerttel együtt, a csabai evangélikusok „ajándéka” a városlakóknak advent negyedik vasárnapján. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában