Program

2022.12.26. 14:30

Félszáz Békés megyei település nyert szociális tüzelőre támogatást

Az előző évekhez hasonlóan idén is ötmilliárd forintot biztosított a kormány a szociálistűzifa-programra; már megkezdődött a tüzelőanyag kiszállítása az önkormányzatokhoz – közölte Dukai Miklós, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára a napokban. Országosan 2374, Békés megyében ötven önkormányzat nyújtott be érvényes pályázatot tűzifára, illetve barnakőszénre.

P. G.

Fotó: MW-archív

A Híradó tudósítása szerint az államtitkár elmondta, hogy a Belügyminisztérium minden évben meghirdeti a települési önkormányzatok számára a szociális tűzifa beszerzésére kialakított pályázatot a kormány által biztosított keretösszegben, amely már szeptember óta rendelkezésre áll. Hangsúlyozta, hogy az önkormányzatokon keresztül biztosított kiegészítő támogatási formával a legrászorultabbak krízishelyzetét igyekeznek csökkenteni.

– A Kormány a pénzt biztosítja, a települések ebből beszerzik a tűzifát, és eljuttatják a legrászorulóbb emberekhez – mondta Dukai Miklós. Idén 2374 önkormányzat nyújtott be érvényes támogatási igényt tűzifára, illetve barnakőszénre. A nyertes önkormányzatok a támogatásból vásárolt tüzelőanyagot 2023. február 15-éig osztják ki a rászorulóknak.

Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára arról beszélt, hogy az önkormányzatok eddig is mindig 80-90 százalékban a 21 állami erdőgazdaságot választották a tűzifa beszerzéséhez. Közölte, 1984 önkormányzat 200 ezer köbméter tűzifára kötött szerződést az erdőgazdaságokkal, amiből eddig 110 ezer köbméter tűzifát már átadtak a településeknek.

Nyertes Békés megyei önkormányzatok 

Forrás: Belügyminisztérium

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában