Támogatás

2022.11.27. 09:54

Több pénzt kapnak rezsire a békéscsabai doktorok

A két éve indított programban eddig több mint 30 millió forintos támogatást nyújtott a háziorvosoknak az önkormányzat. Szarvas Péter polgármester elmondta: mivel az egészségügyi alapellátást is érintik a megemelkedett energiaköltségek, a város növeli a doktorok számára a rezsiköltségekre adott összeget.

Licska Balázs [email protected]

Békéscsabán 25 felnőtt és 11 gyermek háziorvosi, valamint 19 fogorvosi körzet található

Forrás: Shutterstock

A város egészségügyi alapellátásának helyzete is terítékre került a minap a városi közgyűlés ülésén. Békéscsabán 25 felnőtt és 11 gyermek háziorvosi, valamint 19 fogorvosi körzet található. Jelenleg két körzet betöltetlen, de azok ellátása is megoldott helyettesítéssel, sőt, az egyiket jövő év elejétől be is töltik. Megvizsgálták a doktorok életkorát, és kiderült, hogy a mintegy 50-ből 14 szakember töltötte be az öregségi nyugdíjkorhatárt: a felnőtt háziorvosok közül nyolcan, a gyermek háziorvosok közül ketten, a fogorvosok közül pedig négyen.

Az önkormányzat 2020 óta nyújt támogatást a háziorvosi feladatot ellátó szolgáltatók számára, mégpedig a rezsiköltségekre. Szarvas Péter polgármester nemrég sajtótájékoztatón elmondta, hogy a doktorok képviselőivel egyeztettek, és ők kérték, hogy emeljék az eddig adott összeget a megnőtt energiadíjak miatt. Ezért a havi támogatás összegét 15 százalékkal növelik. Az összeg pedig így 50 ezer, 40 ezer és 35 ezer forintra emelkedik, attól függően, hogy a háziorvos saját, bérelt vagy önkormányzati tulajdonban lévő rendelőben dolgozik.

Idén október 31-ig 15 egészségügyi szolgáltató – kilenc felnőtt háziorvosi, egy gyermek háziorvosi és öt fogorvosi – vette igénybe a támogatást, amelyekre az önkormányzat összesen több mint 10,3 millió forintot fizetett ki. A program 2020-as indulásától kezdve pedig az összeg túllépte a 30 millió forintot is – derült ki a városi közgyűlés elé került beszámolóból.

Sőt, a város bevezette a Békéscsabai Háziorvos kártyát is a doktoroknak, amelyekkel kedvezményekre jogosultak a szakemberek. Kérhetnek többek között térítésmentesen színházbérletet, strandbérletet, valamint kolbászfesztiválra szóló bérletet – ezek is voltak egyébként a legnépszerűbbek –, de sportmeccsekre is igényelhetnek ingyenes jegyet. Az így, a 2022/-23 szezonban adott kedvezmények mértéke az 1,9 millió forintot közelíti.

Nőtt a rendelői forgalom a békéscsabai ügyeleten

A békéscsabai orvosi ügyelet idei tevékenysége is napirendre került a városi közgyűlés nemrég tartott ülésén. Szarvas Péter polgármester hangsúlyozta: a város több mint 50 millió forintot biztosít idén az orvosi ügyeletre, amely zökkenőmentesen működik.

A Csaba Ügyeleti Kft. ügyvezetője, dr. Sonkoly Iván a városi közgyűlés ülésén az orvosi ügyeletek átszervezésével kapcsolatos kérdésre elmondta: nincs hivatalos információ az átszervezésről. Egy jogszabály-tervezetből az derül ki, hogy az ügyelet működtetését átveheti a mentőszolgálat, de a részletek nem ismertek, és a tervezet alapján az valószínű, hogy 2023 nyarától lépnék ezt meg. Hogy miként áll a cég helyzete, elmondta: a várakozásnak megfelelően veszteséggel zárnak. A bevételek nem, ám a kiadások emelkedtek. A veszteség kezelhető az eredménytartalékból.

Arról, hogy miként működött az ügyelet az első kilenc hónapban, azt írta a beszámolóban: 2022. eddigi időszakának betegforgalmát az előző évhez képest kevésbé befolyásolta a koronavírus-járvány. Mivel a járvány enyhült, az előírásokon lazítottak, illetve megszűnt a triázsolás, előszűrés, nőtt a rendelői forgalom és elérte a 2020-as szintet. A felnőtt ügyeleten 2591, a gyermeken 3183 beteget láttak el, a napi átlag 23 volt, szemben a tavalyi 17-tel. A telefonos forgalom sem mérséklődött, 12 ezer megkeresés futott be, ami napi átlagban 52-t jelent a tavaly 50-hez képest. 

A békéscsabai ügyeletet a legtöbben Békéscsabáról keresik fel, és továbbra is sokan érkeznek úgymond területen kívülről, akiket ugyan teljeskörűen ellátnak, de utánuk nem kap a cég finanszírozást. A leggyakrabban a legfiatalabb és a legidősebb korosztály fordul az ügyelethez, és leginkább légzőszervi betegségekkel, légúti fertőzésekkel keresik fel azt. A páciensek döntő többsége végleges ellátást kapott az ügyeleten, de voltak, akiket továbbküldtek a sürgősségi osztályra, valamint volt, ahol igénybe vették a mentőket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában