A tudomány ünnepe

2022.11.16. 17:41

Határon túli hallgatók is jöttek a csabai tanácskozásra

„Tudománnyal a világ megismeréséért” címmel tartott szimpóziumot a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Kara a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat keretében szerdán.

N. Sz.

Dr. Rákóczi Attila

Fotó: Für Henrik

Dr. Árpási Zoltán dékán köszöntőjében elmondta, a november 2003 óta a tudomány hónapja, ami az egyetemek életében különösen fontos. Ennek apropóján színvonalas programot állítottak össze; délelőtt „A történelmet a győztesek írják. Vagy mégsem?” címmel dr. Rákóczi Attila, a megyei kormányhivatal főigazgatója hívta közös gondolkodásra a vendégeket és a hallgatókat plenáris előadásán.

Czagány Gábor főiskolai docens a méltányos kereskedelemben megjelenő új trendeket ismertette, majd a nap Micheller Magdolna, Simon Sándor és Máthé Ilona szekcióüléseivel folytatódott.

Dr. Árpási Zoltán
Fotós: Für Henrik

A gazdasági, humán vonal mellett az idegennyelv, és Hajtmann Ildikó énekén keresztül a zenetudomány is fókuszba került. Dr. Árpási Zoltán hangsúlyozta, az oktatói mellett a diákköri szekció is bemutathatta kutatási eredményeit, és újdonság volt, hogy idén Aradról, Nagyváradról, Kolozsvárról is érkeztek hallgatók az egyetemre. A nemzetközi szekció jelenléte kapcsolatépítésre, határokon átnyúló kutatásra is lehetőséget adhat.

Fotós: Für Henrik

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában