Békéscsaba

2022.11.05. 20:00

Apáról fiúra: hagyományőrző foglalkozást rendeztek a Meseházban

Apáról fiúra címmel rendeztek hagyományőrző délutánt Békéscsabán, a Meseházban. A műhelymunkán a Csabai Várkastélyt készítették el az érdeklődők papírból.

Gyemendi Réka

Fotó: Für Henrik

Veres Krisztina, a Meseház osztályvezetője elmondta, 2000-ben tartották az első ilyen foglalkozást, aminek az alapja egy pályázat volt. Később a foglalkozásból sorozat lett, ami olyan jól sikerült, hogy már húsz éve rendezik meg, mindig megújuló tematikával. Megtudtuk, a foglalkozást kifejezetten családoknak szánják és a hagyományőrzés az elsődleges célja. Veres Krisztina ismertette, hogy a foglalkozásokon mindig az éppen aktuális évkör szokásait, ünnepeit veszik alapul. 

Az volt a célom, hogy egy igazi kreatív foglalkozást hozzunk létre, ahol nem megvásárolt alapanyagokból dolgoznak a gyerekek. Ezúttal a kartonpapírt választottuk, ebből készítjük el a Csabai Várkastélyt. De nem makettet, tehát nem az volt a cél, hogy valamilyen produktum létrejöjjön, hanem a közös alkotás, az együtt gondolkodás fogalmazott az osztályvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában