Lehetőségek

2022.11.11. 10:00

Békés és Arad megyék közös sikeréért dolgoznak

Szakmai egyeztetésen, a romániai Aradon járt a napokban a Békés megyei önkormányzat küldöttsége – ismertették a megyeházán. A találkozón egy Románia és Magyarország összefogásával megvalósuló, úgynevezett Interreg program eredményeiről esett szó, amely Békés és Arad megyék közigazgatási együttműködésének javítását tűzte ki célul.

L. B.

Szegedi Balázs, Zalai Mihály, Iustin Cionca, az Arad Megyei Tanács elnöke és Cadar Răzvan-Olimpiu, az Arad Megyei Tanács alelnöke

Fotó: BMÖ/Gubis Mariann

Zalai Mihály, a Békés megyei közgyűlés elnöke elmondta: a program részeként többek között turisztikai fejlesztések valósultak meg, emellett megyei értékeket bemutató munkák, ismeretterjesztő kiadványok ugyancsak készültek. A találkozón az együttműködő partnerek értékelték az elmúlt két év közös eredményeit, illetve a következő kétéves cselekvési terv alapjait vitatták meg. 

– A térség gazdasági súlypontja Arad – ismertette. Célként tűzték ki a természetes gazdasági viszonyok helyreállítását. Ehhez szükséges egyrészt a két régió közötti határok átjárhatósága, másrészt fontos az itt élők összefogása. Ezért is keresik egymással a kapcsolatot és működnek együtt többféle programban, mint amilyen ez a mostani is. Az egyeztetésen résztvevők hangsúlyozták, hogy az együttműködés erősítése a forrásszerzés lehetőségét szintén célozza. 

– A határmentiség nem hátrány, előnyt kell belőle kovácsolni – emelte ki Szegedi Balázs, a Békés megyei közgyűlés alelnöke. Hozzáfűzte: azon dolgoznak, hogy a most tervezés alatt álló határon átívelő programok forrásait és felhasználásuk hatékonyságát növelni lehessen. A tárgyaláson szó esett Románia schengeni övezethez való csatlakozásáról is, amely a résztvevők egyöntetű véleménye szerint újabb lehetőségeket nyitna az élet valamennyi területén.

A felek abban is egyetértettek, hogy a korábbi katasztrófavédelmi, turisztikai, egészségügyi, kulturális, közlekedési és infrastrukturális szakmaközi kapcsolatok mellett további területeken nyitják meg az együttműködést. Megvizsgálják a környezetvédelmi, a vízgazdálkodási, az energiagazdálkodási és az oktatási területeken is a közös pontokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában