Beszerzés

2022.10.18. 13:51

Szolgálatba állt a markoló Mezőgyánban

Egy markolót vett az önkormányzat, amely a közelmúltban érkezett meg a faluba és immár szolgálatba is állt.

L. B.

Dani Attila polgármester mutatta a markolót /A szerző felvétele/

A vásárlásban segítséget nyújtott, hogy a község a Magyar Falu Program keretében kommunális eszköz beszerzésére csaknem 3 millió forintot nyert – ismertette Dani Attila polgármester, hozzátéve, a géphez kanalat és raklapvillát szintén kaptak. A markolónak a karbantartási, tereprendezési munkálatok, az anyagok mozgatása során veszik hasznát.

Emlékeztetett: ugyancsak a Magyar Falu Program keretében tavaly és idén is 3-3 millió forint támogatáshoz jutottak az önkormányzati temetők fejlesztésére. A forrásból körbekerítik mind a mezőgyáni, mind a nagygyantéi sírkertet, hogy a vadak ne okozhassanak károkat, ne tegyék tönkre azokat a virágokat, koszorúkat, amelyeket a rokonok tesznek ki szeretteik sírhelyére. A fejlesztés várhatóan ebben az esztendőben elrajtol.

A művelődési ház korszerűsítésére 10 millió forintot kaptak, szintén a Magyar Falu Program jóvoltából. Teljesen rendbe teszik a meglévő férfi és női vizesblokkokat, valamint mozgáskorlátozottak számára alkalmas mosdót is kialakítanak, vadonatúj burkolatokkal, szaniterekkel. Ez a munka szintén elindul a tervek szerint idén.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában