Teljes életet szeretne élni

2022.10.08. 17:31

Művégtagra gyűjt az ágaprítás közben a bal karját elveszítő kamuti férfi

A kamuti Balog László márciusban, ágaprítás közben elveszítette a bal karját. A váratlan baleset gyökeresen megváltoztatta életét, de szeretne továbbra is aktív maradni, dolgozni, ehhez, egész pontosan egy motorikusan működtethető művégtag megvásárlásához kér segítséget. Ennek beszerzését támogatja az állam, de még így is több mint húszmillió forintot kell összegyűjtenie.

Nagy Szilvia; [email protected]

Balog László aktív életet él, de a teljeshez szüksége van a motorikus végtagra

Fotó: Für Henrik

Balog Lászlót mindenki dolgos embernek ismeri, a férfi tizenhét évig egy békéscsabai faipari boltban volt szerszámélező, emellett favágással, nyílászárók cseréjével foglalkozott. Aktív életet élt, a kamuti polgárőr egyesület elnökhelyetteseként is a közösség javát szolgálta. Élete idén márciusban fordult nagyot, amikor  a rokonainál kivágott diófa vékonyabb ágait akarta összeaprítani. Segített is, aztán amikor már üresen járt a gép, le akarta tisztítani. Az aprító hátulsó része azonban elkapta a kesztyűjét, a pulóverét és behúzta a kezét is. A pillanatnyi rossz döntés miatt a bal karja teljesen szétroncsolódott, a békéscsabai kórházban amputálták. 

– Azóta is vannak nehéz óráim, de igyekszem észrevenni a jót. Rehabilitációs program keretében több hónapot töltöttem el a fővárosi Szent Imre kórházban, ahol megtanultam mozgatni a megmaradt izomzatomat. Ez kell ahhoz, hogy a művégtagot megfelelően tudjam majd használni – mondta el Balog László. Hozzátette, a két hónap alatt testileg, szellemileg is elfáradt, de mindent begyakorolt, és az álma az, hogy újra dolgozhasson, ehhez szükséges a szenzorokkal ellátott műkar. 

– Ha a bicepszet feszítem, akkor a művégtag könyöke hajlik majd, a tricepsszel meg ki tudom nyújtom a kezet. Ha a csuklót szeretném mozgatni, egyszerre kell a két izmot lendületbe hozni. Nem egyszerűek ezek a mozdulatok, a rehabilitáción speciális mérőműszerrel követték nyomon az izommozgásaim erősségét, bizony volt mit fejleszteni – részletezte, kiemelve, sokat köszönhet a kamuti mozgáskorlátozottak egyesületének is, hiszen az ő segítségükkel indult a művégtagkeresés. László eljutott egy budapesti céghez, ahol rászabják majd a Németországban gyártott, profi kart.

– Az orvosi szakvélemény alapján benyújtottam a támogatás iránti kérelmem a Nemzeti Egészségügyi Alapkezelőhöz. Megkaptam, ám a művégtag teljes ára negyvenmillió forintra rúg. Ebből tizennyolcat fizet az állam, tehát a fennmaradó összeg is hatalmas, ráadásul december közepéig kell összegyűjtenem a 22 milliót – tette hozzá a férfi, aki nem hagyja el magát. Bár balesete óta nehéz az öltözködés, az étkezés, a tisztálkodás is, aktív életre vágyik, munkára, tisztes megélhetésre. Minden megmaradt lehetőséget szeretne kiaknázni, ezért kér segítséget. 

Számlaszáma: Takarék Kereskedelmi Bank, Balog László: 18100002-00004399-11010024.

A Tudást és Felemelkedés Alapítvány számlaszámára is lehet utalni: 11714006-25979325

A közleménybe be kell írni: művégtag támogatása a további munkavégzésért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában