Jótékonysági program

2022.10.16. 15:20

Az árva, nehéz sorsú gyermekekért futottak Békéscsabán - galériával, videóval

Mintegy félezren vettek részt a Gál Ferenc Egyetem és a Békés Megyei Kormányhivatal II. Fuss és segíts! elnevezésű békéscsabai jótékonysági futóversenyén, amelyet ebben az évben az árva, nehéz sorsú gyerekek érdekében hívtak életre. Az eseményen több mint 1,3 millió forint gyűlt össze a nemes célra.

Papp Gábor [email protected]

Dr. Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető főispán köszöntőjében elmondta, tavaly döntöttek a Gál Ferenc Egyetemmel közösen arról, hogy a mindennapi együttműködésükön túl egy olyan rendezvényt is szeretnének megvalósítani, amellyel segíteni tudnak, illetve népszerűsíthetik az egészséges életmód fontosságát, a mozgás és a sport közösségteremtő erejét. 

Kothencz János, dr. Takács Árpád és Prof. dr. Dux László
Fotós: Lehoczky Péter

– Ahogy az elmúlt évi rendezvény, úgy a most vasárnapi program is felülmúlta a várakozásokat, hiszen mintegy ötszázan álltak rajthoz a hétvégi programon – fogalmazott dr. Takács Árpád, aki kiemelte, a résztvevők minden lépéssel és minden méterrel egy-egy hátrányos helyzetű gyermek életét, életének egy pillanatát tették szebbé. Mint mondta, a nevezési díjakból befolyó összeget a Szeged-Csanádi Egyházmegye égisze alatt működő, Kothencz János főigazgató által megálmodott ÁGOTA Alapítvány által gondozott nehéz sorsú, árva, gondoskodásra szoruló gyermekek megsegítésére ajánlották fel. Hozzátette, a szervezet munkatársai a családból kiemelt gyerekek és veszélyeztetett fiatalok erkölcsi, anyagi, programbeli, tárgyi és szakmai támogatását biztosítják az ország minden részén.

– A támogatásból Békés megyei hátrányos helyzetű, árva gyerekeknek lesz szebb a karácsonya, és jövőre el tudnak menni az Ágota táborba nyaralni – folytatta a gondolatot. – Nincs is szebb ennél. Az elesettek segítése, a bajba jutottak támogatása, a közösséghez való tartozás nagyszerű élménye azok a dolgok, amelyekért érdemes élni.

Prof. dr. Dux László, a Gál Ferenc Egyetem rektora megnyitó beszédében elmondta, a Szeged-Csanádi egyházmegye intézményeként működő Gál Ferenc Egyetem küldetése, hogy embertársaik, így a nehéz helyzetben élő gyerekek, idősek, elesettek javát szolgálja. – Erre igyekszünk tanítással és példamutatással is felkészíteni diákjainkat – tette hozzá. 

Kothencz János elmondta, várakozásokkal érkezett a békéscsabai programra.

– Jó érzés volt látni, hogy mennyien, így békéscsabai, gyulai, Békés megyei sportemberek futottak, tettek erőfeszítéseket a család nélkül felnőni kénytelen fiataljainkért. Ez óriási, felemelő dolog, és egyben minta is azoknak, akik nem ismerik a családokból kiemelt gyerekek életét, sajátos szocializációját – hangsúlyozta. Mint kifejtette, huszonöt éve foglalkoznak családból kiemelt gyermekekkel és fiatalokkal minden megyében, közel 10 ezer gyermeket támogatnak. Szólt arról, hogy a Békés megyei kapcsolatuk nagyon régi, és egy nagyon jó érzéseken alapuló baráti szál. Ennek kapcsán kitért egyebek mellett arra, hogy Szanazugban számos alkalommal szerveztek országos tábort, az ÁGOTA Alapítvány kuratóriumának elnöke, Mitykó András pedig békéscsabai.

– Sőt, az elnök egész családja önkéntes közösségünk egyik tartóoszlopa. Mindezek miatt mindig egy kicsit hazajövünk Békéscsabára – fogalmazott, majd megerősítette, alapvetően a táboroztatásra, programok megvalósítására, és a közvetlenül előttünk álló karácsonyi ünnepkörhöz kötődő közösségi eseményekre fordítják majd a futásból befolyt támogatást.  

A futóversenyen a résztvevők a gyerekektől a felnőttekig több kategóriában, több távon, illetve váltóban is indulhattak.

Sportegyesületet szerveznek

Dr. Takács Árpád főispán bejelentette, hogy várhatóan már idén megalakítják a Békés Megyei Kormányhivatal sportegyesületét, amely Füzesséry Zoltán, Békés vármegye egykori főispánjának nevét veszi majd fel. Füzesséry Zoltánnak nagy szerepe volt abban, hogy Békéscsaba várossá vált. Emellett a Magyar Labdarúgó Szövetség és az úszószövetség elnöke, egy nagyszerű sportszerető ember volt, aki felismerte, hogy mindennek közösségépítő ereje és üzenetértéke van. 

– Vallotta, hogy a sport kitartásra nevel. Nekünk pedig a közigazgatáson belül is ki kell lépnünk a mindennapjainkból. Ezért fontos, hogy legyen III. Fuss és segíts! rendezvényünk, s legyen olyan programunk, amelyre az ország minden részéről várjuk az úszni vágyókat vagy a labdarúgós kedvelőit. Sok-sok meglepetéssel készülünk a következő évekre – hangsúlyozta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában