Öröm a Zene

2022.10.16. 12:39

A döntőben zenélt a békéscsabai New Snake Revival

Az újkígyósi kötődéssel bíró, békéscsabai New Snake Revival zenekar bekerült az Öröm a Zene elnevezésű programsorozat országos döntőjébe.

P. G.

Az Öröm a Zene zenei, szerzői és hangszeres tehetségkutató és -gondozó rendezvénysorozat. A Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) újrafogalmazta 2014-ben az addigi programjukat, és egyetlen társadalmi programmá szélesítette azt. Magyarország több pontján, de még Erdélyben, Felvidéken és a Vajdaságban is rendezett helyi döntőkkel keresik a magyar zenei élet új hangjait. 

Ennek a rendezvénysorozatnak a 2021-2022-es évadjában szerepelt az újkígyósi kötődéssel rendelkező, békéscsabai zenekar, a New Snake Revival. 

A zenekar az V. Vajdasági Tehetségkutatón első helyezést ért el, amivel lehetőségük nyílt a budapesti országos döntőn szerepelni. 

Az Öröm a Zene országos döntője a napokban rendezték meg az Analog Music Hall-ban, Budapesten. Az eseményen az ország 26 legjobb feltörekvő zenekara vehetett részt, köztük a New Snake Revival. 

Az idei évadot a Heavy Brains zenekar nyerte meg. A tehetségkutató főszervezője, a HANOSZ főtitkára, Andrásik Remo szerint ugyanakkor mindenki győztese ennek a programnak. 

– Új barátságok kötődnek, új szakmai kapcsolatok alakulnak ki és mindenki ünnepelte a zenét – fogalmazott. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában