Békés megye

2022.09.28. 15:03

Talajfertőtlenítő is okozhatja a madarak pusztulását

Az egyre nagyobb számban előforduló és komoly károkat okozó aranysakálok elleni védekezésről és a madármérgezésekről is szó esett a megye hivatásos vadászai számára szervezett továbbképzésen, szerdán délelőtt a Békés Megyei Kormányhivatalban.

Papp Gábor [email protected]

A továbbképzéseken próbálnak olyan témákat a középpontba állítani, amelyek érdekesek és hasznosak is a hivatásos vadászok számára

Fotó: Lehoczky Péter

Hrabovszki János, az Országos Magyar Vadászkamara Békés Megyei Területi Szervezete, valamint a Békés Megyei Vadászszövetség elnöke hírportálunknak elmondta, a vadászkamarai törvény értelmében évente egyszer továbbképzést kell tartani a hivatásos vadászoknak.

– Békés megyében mindez a 85 vadásztársaságnál alkalmazott mintegy 170 hivatásos vadászt érinti – tette hozzá Hrabovszki János, akitől megtudtuk, mellettük még körülbelül 2800 sportvadász tevékenykedik a megyében, hódol hobbijának.

Hrabovszki János
Fotós: Lehoczky Péter

A megyei elnök elmondta, hogy a továbbképzéseken próbálnak olyan témákat a középpontba állítani, amelyek érdekesek és hasznosak is a hivatásos vadászok számára, illetve vannak kötelező elemek is. A Munka Törvénykönyve szerint az alkalmazottaknak, így a vadásztársaságok munkavállalói számára is balesetvédelmi oktatást kell tartani. Idén újdonságként a szerdai program ezt a terhet levette az érintett társaságok válláról, hiszen speciális balesetvédelmi oktatást hívtak életre a hivatásos vadászok részére.

Fontos része volt az eseménynek az az előadás, amely az aranysakál-állomány robbanásszerű terjedésével kapcsolatos kérdéseket járta körül. Az éjszakai ragadozó egyre nagyobb tömegben él hazánkban és térségünkben is, nincs természetes ellensége, ellenben komoly károkat okoz a vad- és háziállat állományban is. Éppen ezért szabályozni szükséges az állományt. Az erről szóló tudnivalók ismertetéséhez olyan vadászt hívtak meg, aki a töviről hegyire ismeri a kérdést, és annak gyakorlati oldalát is.

Az aranysakál-állomány robbanásszerű terjedésével is foglalkoztak
Fotós: Lehoczky Péter

Az aranysakál egyébként őshonos Magyarországon, de az elmúlt 40-50 évben eltűnt, majd a délszláv háború alatt, amikor ott a közegét megzavarták, békésebb és nyugodtabb részt keresve, visszatért hazánk területére. Akkor csak néhány példány érkezett, szigorúan védett állatnak számított, és mindenki örült a jelenlétének. Azonban olyan mértékű szaporulat indult el, amit nem tudnak féken tartani. A megyei vadászkamara éppen ezért már harmadik éve hirdet pénzdíjas sakálgyérítő versenyt hivatásos és sportvadászok számára. Csapdával és puskával is felvehetik a harcot a ragadozóval, méreg használata viszont ebben az esetben is szigorúan tilos. 

A továbbképzés egy másik előadója, a főként a ragadozó madarakat érintő mérgezések témájáról beszélt, körüljárva, hogy mit tegyenek és mit ne a hivatásos vadászok. Hrabovszki János elmondta, előfordulhat, hogy talajfertőtlenítők, növénytermesztésben használt szerek, illetve emberi felelőtlenség okozhat problémákat. 

A hivatásos vadászok egy anonim kérdőívet is kitölthettek hivatásuk megbecsüléséről. Hazánkban a vadásztársaságok egyesületi formában működnek, azok alkalmazzák a hivatásos vadászokat. Az Országos Magyar Vadászkamara, illetve a vadászati védegylet, kiadott egy kérdőívet, amelyben azt mérik fel, hogy miként élik meg a hivatásos vadászok a munkáltatójukkal való kapcsolatot. A jogszabályok szerint minden megkezdett négyezer hektáros vadászterületen hivatásos vadászt kell foglalkoztatni, ugyanakkor nagyon nehéz most szakembert találni, az iskolákban frissen végzett fiatalok máshol keresik a boldogulásukat. 

Fontosan tevékenységet végeznek

A továbbképzésen elmondott köszöntőjében dr. Rákóczi Attila, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója egy közelmúltbeli konferencián szerzett tapasztalatát, egy főként madárvédelemmel foglalkozó tájvédő zoológus előadását elevenítette fel. Mint mondta, a szakember értekezésében szó volt arról, hogy egy széles, elsősorban mezőgazdasági struktúrával rendelkező, kisebb mozaikosságot mutató déli területen sokan szegényesnek tartották a madárvilágot. A szakember egy széles mezőgazdasági tábla mellé, a vadászok által telepített olajfüzesben folytatott vizsgálatokat. Arra a következtetésre jutott, hogy a vadászok ezen tevékenysége is kiemelten fontos, hiszen az olajfüzes, az erdősávok, a fasorok nélkül szegényebb lenne a környék élő-, illetve madárvilága is. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában