Nyárzáró

2022.09.10. 10:51

Megtelt a békési FröccsGödör - galériával

Első alkalommal rendezte meg a FröccsGödör elnevezésű programot pénteken este a Békési Fiatalokért Egyesület. A szervezet a kezdeményezéssel reagált azokra az általános felmerülő igényekre, amelyek szerint különösen a 30-40-es korosztály számára viszonylag kevés a szórakozási lehetőség, igény viszont lenne a programokra. Az eseményen fellépett Zsombok Réka azaz Zséka, majd diszkó következett.

Papp Gábor

Fotó: Jenei Péter

A pénteki programot megelőzte a Mutassátok az irányt, Fiatalok! című kérdőívünk, közvéleménykutatásunk, amelyet több mint háromszázan töltöttek ki – nyilatkozta hírportálunknak a helyszínen Serfecz Dávid. A Békési Fiatalokért Egyesület elnöke elmondta, a kérdésekre nem csak a tízes, húszas éveikben járó korosztály, de a harmincasok, negyvenesek is szép számmal válaszoltak, hiszen ők is fiatalként tekintenek magukra. 

A felmérésből kiderült, hogy a nemzedék tagjai kevésnek tartják a szórakozási, bulizási lehetőséget, a náluk fiatalabbak még csak-csak bejárnak Békéscsabára és Gyulára, de számukra nem igazán vannak ilyen lehetőségek. Ez egyébként nemcsak Békésre, hanem más településekre is jellemző, amit a pénteki látogatói visszajelzések is alátámasztottak.

Serfecz Dávid kiemelte, a FröccsGödörrel éppen ezért elsősorban a harmincas-negyvenes korosztályt célozták meg,

 és bíztak abban, hogy zene és a program vonzza majd tízes-húszas éveikben járókat, de akár az idősebbeket is. Ez az elképzelés egyébként valóra vált, hiszen találkoztunk hatvanhat éves hölggyel is, aki szívesen jött el a rendezvényre, és még táncolt is egy jót. Mint mondta, kicsit újraélte az ifjúkorát. A látogatók egyébként is változatos korosztályokból kerültek ki, a tízes éveik elején járó gyerekektől a hatvanasokig minden nemzedék képviseltette magát.

A Békési Fiatalokért Egyesület elnöke kifejtette, egyfajta nyárzáróként is hívták életre az eseményt:

 – Ez volt az első ilyen jellegű programunk, természetesen voltak kisebb hibák, amiket igyekszünk majd javítani – fogalmazott. Serfecz Dávid elárulta, nagyon örülnek annak, hogy sokakat sikerült megszólítani, ahogy annak is, hogy Békés mellett Békéscsabáról, Gyuláról, illetve kisebb településekről is érkeztek látogatók. Mint mondta, terveik szerint lesz folytatás.

A program este nyolc órakor Zséka, azaz Zsombok Réka fellépésével kezdődött, aki remek hangulatot varázsolt a Fröccsgödörbe. A teljesség igénye nélkül felcsendült a nyár slágerének számító Úristen, Korda Györgyék örökbecsűje, a Reptér, Réka barátnőivel, a Singer Ladies nevű együttesük tagjaival, Molnár Katival és Rácz Renivel együtt énekelte a Proud Mary-t. Ezután pedig következett a diszkó változatos zenékkel, számos népszerű slágerrel, és persze jól fogyott a fröccs és a koktél is. A legnagyobb buli pedig az éjjel két órakor megérkezett esőben kerekedett.

Korosztályok énekelték a Reptért

A programra több százan jöttek össze, és nagyon érdekes volt látni, hogy a Reptér című dalt középiskolás fiatalok és idősebbek együtt énekelték és táncoltak is rá.

Szilágyi Ildikó és Boros Zoltán békéscsabaiként érkezett Békésre. Mint megtudtuk, éppen Berekfürdőről tartottak hazafelé, és elsősorban Zsombok Réka fellépése miatt látogattak a rendezvényre, hogy meghallgassák az énekesnő műsorát. Egy kicsit pedig maradtak a program következő részén is. Egy 45 éves hölgy pedig arról beszélt lapunknak, nagyon örül, hogy valahol kikapcsolódhat, kicsit ellazulhat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában