Együttműködés

2022.09.02. 15:22

Kadétprogramhoz csatlakozott a szarvasi szakképző iskola

Immár a szarvasi GySzC Székely Mihály Technikum is csatlakozott a Honvéd Kadét Programhoz, amellyel kapcsolatban az intézmény pénteken írta alá az együttműködési megállapodást az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred katonai alakulattal.

V. E.

Fotós: Für Henrik

Jancsurák József, a Gyulai Szakképzési Centrum (GySzC) főigazgató helyettese elmondta, stratégiai fontosságúnak tartják, hogy szakmaszerkezetüket folyamatosan megújítsák és korszerűsítsék a munkaerőpiac igényeinek megfelelően. A Magyar Honvédséggel való együttműködésükkel pedig egy kiszámítható jövőt biztosító életpálya felé vezető utat nyitnak meg a fiatalok számára. Hozzátette, a szomszédos országban dúló háború rámutatott arra, hogy a nemzetnek jól felkészült, hivatásukat és szakmájukat magas szinten művelő, a haza védelmére elkötelezett fiatalokat kell nevelni. Kiemelte, Szarvason a kadétprogramot jól kiegészíti a nyáron épült Honvédelmi Sportközpont.

Fotós: Für Henrik

Vantal Zsolt ezredes kifejtette, az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred területén a Székely Mihály Technikum immár az 53. Honvéd Kadét Programhoz csatlakozó iskola, Békés megyéből pedig a kilencedik. Hozzátette, a program arra hivatott, hogy a hazafias értékeket átadja a középiskolás korosztálynak. További célja a személyi utánpótlás a Magyar Honvédségnél. Örömére pedig a program sikeresnek bizonyul, hiszen egyre több intézmény, és azokon belül egyre több diák csatlakozik hozzá.

Fotós: Für Henrik

Az ezredes köszöntője után az intézmény vezetője, Ozsváth Zsuzsanna ismertette a Székely Mihály Technikum kadétprogrammal kapcsolatos terveit, elképzeléseit és céljait. Kiderült, a program megvalósítását iskolájukban a 2023/24-es tanévben kezdik el, és érettségizhetnek is tanulóik az ehhez kapcsolódó tantárgyból. Hangsúlyozta, az eddig tanított szakmáktól függetlenül kiemelt feladatuknak tartják a hazafias nevelést is, ezért tartották fontosnak a csatlakozást. 

Fotós: Für Henrik

Az eseményen továbbá Molnár Etele alpolgármester foglalta össze, hogy milyen jelentőséggel bír a program a település életében. 

Fotós: Für Henrik

A rendezvény zárásaként Kis Ákos vezető kormánytanácsos, a Honvédelmi Minisztérium Oktatási, Tudományszervező és Kulturális Főosztály, Honvédelmi Nevelési és Ifjúságstratégiai Osztály szakreferense átadta a csatlakozást igazoló tanúsítványt az intézmény vezetőjének.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában