Fejlesztés

2022.09.29. 14:57

Humanoid robotok segítenek az órákon a felújított vésztői iskolában

Egy nagyszabású, 1,7 milliárd forintos fejlesztés érinti a vésztői Szabó Pál általános iskolát. Felújították a régi és bővítették az új szárnyat, az egykori tornateremből ebédlőt alakítottak ki, illetve egy sportcsarnokot szintén építenek. A beruházás eddig elkészült elemeit csütörtökön adták át az intézményben tartott ünnepség keretében, egy időkapszulát is elhelyezve.

Licska Balázs [email protected]

Karakas Anikó, Teleki-Szávai Krisztina, Orbán István, Détárné Molnár Andrea járási hivatalvezető és dr. Kovács József helyezte el az időkapszulát, amelyet az egyik lovas, Dányi Krisztofer adott át nekik

Fotó: Lehoczky Péter

Az új épületszárnyat 11 éve adták át, és már akkor tervezték a tetőtér beépítését, amely végül most valósult meg, hét teljesen felszerelt termet alakítottak ki így. Emellett felújították a régi szárnyat, továbbá vadonatúj ebédlőt és melegítő konyhát hoztak létre. Az intézménnyel csaknem szemben lévő területen pedig folyamatban van és a befejezéséhez közeledik a sportcsarnok építése – így áll össze az a nagyberuházás, amely a vésztői Szabó Pál általános iskolát érinti.

Műsort adtak a vésztői mazsorettek
Fotós: Lehoczky Péter

– A tudás átadása mellett egy iskola fontos feladata és felelőssége a nevelés, szóval és tettekkel egyaránt – hangsúlyozta Teleki-Szávai Krisztina, a fenntartó Gyulai Tankerületi Központ igazgatója. A vésztői Szabó Pál általános iskola mindig is nagy figyelmet fordított a tehetséggondozásra, az esélyegyenlőség megteremtésére, a gyerekek komplex személyiségfejlesztésére. Az intézményben pedig minden munkatárs szívvel-lélekkel támogatja a tanulókat.

Teleki-Szávai Krisztina tankerületi igazgató
Fotós: Lehoczky Péter

Ezt a szolgálatot pedig immár modern környezet segíti Vésztőn. Egy csaknem 1,7 milliárd forintos beruházás első üteme véget ért, felújították és bővítették az épületet, a fejlesztés 3 ezer négyzetmétert érintett. Új közösségi tereket hoztak létre, megteremtették a 21. századi nyelvoktatás és alapfokú művészeti oktatás feltételeit, olyan helyiségeket alakítottak ki, amelyek lehetővé teszik a projekt- és a kutatómunkákat egyaránt.

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő
Fotós: Lehoczky Péter

Pályázati és tankerületi forrásból a digitális eszközöket ugyancsak fejlesztették. Kétszáz berendezés érkezett, köztük digitális táblák, interaktív panelek, tanulói tabletek, Lego és Humanoid robotok, amelyek segítik mind a tanórai, mind a szakköri foglalkozásokat.

Teleki-Szávai Krisztina kiemelte, hogy hatalmas összefogás eredményeként valósulhatott meg a beruházás. Aláhúzta ugyanakkor, hogy az infrastruktúra csak egy keret, az általános iskolát az intézmény munkatársai töltik meg tartalommal.

Karakas Anikó polgármester
Fotós: Lehoczky Péter

Karakas Anikó polgármester a közoktatás történetét elevenítette fel, és azt mondta, hogy az iskola nemcsak a tananyagról és egy épületről szól, hanem egy közösségről, amelyhez jó tartozni. Ahhoz, hogy eredményeket érjenek el, szükség van a pedagógusok, a szülők és a gyermekek összefogására. A Szabó Pál általános iskola felújításával és bővítésével hatalmas mérföldkőhöz értek, a mai kor elvárásainak megfelelő tereket hoztak létre, amelyek segítik a hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatását, valamint a tehetséges tanulók felkarolását egyaránt.

Még nem értek az út végére – mondta dr. Kovács József országgyűlési képviselő, utalva arra, hogy a sportcsarnok építése folyamatban van. Azzal megteremtik a mindennapi testnevelés feltételeit, de a tervek szerint minden vésztői rendelkezésére áll majd, ha sportolna. Aláhúzta: a beruházás az európai uniós mellett jelentős állami támogatásból valósul meg. Beszélt arról is, hogy összetartó közösség a vésztői, és hogy az elmúlt időszakban komoly beruházások valósultak meg a vidéki Magyarországon.

A beruházás rangot ad az intézménynek

Orbán István, a Szabó Pál általános iskola igazgatója elmondta, hogy a beruházásnak köszönhetően az épületegyüttes megfelel a mai kor elvárásainak, a fejlesztés rangot ad az intézménynek, megteremti az oktatás, nevelés feltételeit nemcsak a jelen, hanem a jövő számára is. Bár minden változik, a cél változatlan, azaz az, hogy az életben önállóan eligazodni képes fiatalok kerüljenek ki az iskolapadból.

Az intézményben nagy hangsúlyt fektetnek az egészséges életmódra nevelésre, a környezetvédelemre, valamint a külföldi kapcsolatok megteremtésére is az Erasmus+ projektek keretében. Egy ilyen programot – amely A régió építészetének nyomában címet viselte – pont most zártak le, annak keretében lengyel, török és horvát vendégek érkeztek Vésztőre és gazdagodtak életre szóló élményekkel.

A rendezvényen műsort adtak a vésztői mazsorettek, valamint lovasok is közreműködtek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában