2022.08.06. 17:30
Jól szórakozott Mezőgyán apraja-nagyja
A kicsiknek és nagyoknak egyaránt számos szórakozási lehetőséget kínáltak Mezőgyánban, a sportpályán, a szombati falunapon.
Arcfestéssel, csillámtetoválással is várták a kicsiket /A szerző felvételei/
Dani Attila polgármester – aki Kovács László református lelkésszel nyitotta meg a rendezvényt – elmondta, szükségük van a helyieknek egy olyan napra, amikor kikapcsolódhatnak, együtt lehetnek, találkozhatnak a régi barátokkal, szomszédokkal. Ezért szerveznek immár sokadik éve falunapot, amelyre most is a település apraja-nagyja kilátogatott, illetve sok elszármazott is érkezett.
![](https://cdn.beol.hu/2022/08/DUHh1XNHfgvLcxxOzapl3oSpHaG8QHsj8B2Qikgfs2o/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZiMWQyZmJhZThhOTRmNTBhYTJjYjUzYmE5MDUwZGYy.jpg)
A déli órákban minden jelenlévőnek ingyen osztottak egy-egy tál sertéspörköltet, amit helyben is elfogyaszthattak, de akár haza is vihettek. Előzetesen felmérték az igényeket, így azoknak, akik koruk vagy egészségi állapotuk miatt nem tudtak kilátogatni a falunapra, házhoz vitték az ételt, mind Mezőgyánba, mind Nagygyantéra.
![](https://cdn.beol.hu/2022/08/cH3YObGH_eQPXyAi_Yz_T0OSRvU-MgBMyts9ZQ2UFtI/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUzYTE3NjE5MzY3ODQyOTY4NGUxMjYyMjE1OTMyNzEw.jpg)
A fiatalokra a Biztos Kezdet Gyerekház révén arcfestés és csillámtetoválás várt, de ugrálóvárral és számos bemutatóval is készültek számukra a szervezők. A színpadon közben egymást váltották a többféle stílust képviselő fellépők.
![](https://cdn.beol.hu/2022/08/YrEDHl0DLuu5JdubllFY1wm3cUyv1bntsuBQyiFWzBg/fit/1200/901/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwOGI0YTk1MGMwNzQ4NzNhMWFhMDc2MTEwMjk4Y2Uy.jpg)