A gyógyításra tette fel az életét a békéscsabai professzor

– Tanár úr, feladta a leckét. Nem csak nekem, a nyomtatónak is. Ilyen gazdag szakmai, tudományos életrajzot még nem olvastam. Erre mondják, bármit kihagyni vétek, de a cikk véges. Egyébként a névjegykártyájára miként fér el, hogy dr. habil. Várkonyi Tibor PhD, DSc, egyetemi magántanár, belgyógyász és gasztroenterológus szakorvos, az Akadémia doktora? 
– Nem szoktam így bemutatkozni, mindezzel kérkedni sem. A legjobban az esik, amikor a volt tanítványaim, meggyógyított betegeim találkozásunkkor a nyakamba borulnak, és úgy köszönnek: „csakhogy végre látjuk”. Ilyenkor arra gondol az ember, hagyott valami nyomot a világban életével, munkájával. Egy Márai Sándor-idézet a kedvencem, egyre többször jut eszembe. „Először, valamikor régen, boldog akartam lenni. Aztán tökéletes. De nincs messze az idő, mikor az ember csak lenni akar, boldogtalanul és tökéletlenül is, lenni, még egy kis ideig, mert süt a nap, vagy esik az eső.” 

– Ha Márai szóba került, amikor a gyulai felsőoktatásért végzett munkájáért átvette a díszoklevelet és a pecsétgyűrűt, dr. Vincze Gábor is az írótól idézett az ön méltatásában: „Egy embernek egyféle rangja van csak, a jelleme.” Mit gondol erről? 
– Mindig megvan a tétje annak, ami az emberrel történik, sikerek és kudarcok, örömök és bánatok kísérnek végig bennünket, sokszor még egy napon, egy héten, egy éven belül is. Tizenhárom évesen, 1955-ben elvesztettem édesapámat. Édesanyámnak egy pap barátja azt ajánlotta, segít beiratkozni egy szakmunkásképzőbe, így lesz majd állásom, fizetésem. Édesanyám ugyanakkor azt mondta, tanuljak tovább, csak egy kérése van, segítsem a húgomat. Gyermekgyógyász-professzor lett Szegeden. 

– Ön pedig a szegedi Radnóti-gimnázium után lényegében besétált az orvosi egyetemre. 
– Ezt annak köszönhettem, hogy kiváló tanulóként oktatási miniszteri kitüntetéssel végeztem, és így megnyílt annak a lehetősége, hogy orvos lehessek. És a jó szerencsém már hallgatóként az egyetem anatómiai intézetébe vitt, ahol olyan csodálatos emberekkel dolgozhattam, tanulhattam tőlük, mint dr. Joó Ferenc – aki, sajnos már nincs közöttünk – és dr. Kása Péter, aki már diákként is a példaképem volt. Belém ivódott a „hármas törvény” egysége: oktatás, gyógyítás, kutatás. Mindez végigkísér pályámon. 

– Ez vezérelte Békéscsabára kerülve is? 
– Bátran mondhatom, hogy erre az egységre építve hoztuk létre a modern gasztroenterológiát a csabai kórházban, melyet teljes mellszélességgel támogatott dr. Nagy Balázs igazgató. Nemcsak „megnéztük” a betegeket egy-két eszközzel, hanem a lehető legpontosabb diagnózist állítottuk fel, és annak alapján történt a kezelés, gyógyítás. A tudományos kutatások eredményeit is felhasználva. Lehet, hogy ez így furcsán hangzik, de a belgyógyászatnak azelőtt csak egy „mellékága” volt, az emésztőtraktus tudományos vizsgálata. Még egy adalék, 1997-ben az osztályunkat a májbetegségekkel kapcsolatos regionális központtá nyilvánították. 

– Ahogy olvastam, 160 tudományos publikációja jelent meg, több könyvnek szerzője, társszerzője. Több mint 200 magyar és külföldi kongresszuson számolt be kutatásáról németül, franciául, oroszul és angolul. Soha nem csábult el egy-egy külföldi ajánlattól? Mert gondolom, volt ilyen. 
– Az USA-ban egy évig, Svájcban három hónapig több intézetben is dolgoztam. Igyekeztek maradásra bírni, de Magyarországra születtem, ez az én hazám, itt lettem orvos, itt vállaltam felelősséget, tisztséget a gyógyításért. Ugyanígy vagyok Békéscsabával és Gyulával is, értékes emberekkel találkozom a mai napig, jól érzem magam Békés megyei polgárként. 

– Meg azért nehéz lenne a virágokat és a fügefáit is áttelepíteni máshova a békéscsabai kertjéből. 
– És ez még mind semmi. A kivibokrom 115 kiló gyümölcsöt adott. Nagyon szeretek mindig csinálni valamit, nem unatkozni és várni, hogy teljenek a percek, a napok. A szegedi Radnóti-gimnáziumban autószerelők is tanultak, ellestem tőlük szakmai fogásokat, a mai napi én javítom az autómat. Telepítem, gondozom a virágokat, mindig kísérletezek új fajtákkal. Ha pedig esik az eső, rendszerezem, nézegetem a videókat, fotókat, amiket a világ számos pontján készítettem. Barátaimmal rendszeresen kártyázom, tarokkozunk. Jól érzem magam a bőrömben, úgy gondolom, amit elterveztem magamnak az életben, a családban, a hivatásomban, azt jórészt meg is valósítottam. A kitüntetés átadásán dr. Vincze Gábor barátom úgy fogalmazott némileg tréfásan, hogy pazarló voltam, a tudásomat túl bőkezűen osztottam szét. Jó szívvel tettem, mert meggyógyítani a betegeket, megtanítani valakit valamire, aminek hasznát veszi az életében, csodálatos dolog. Ezt tanultam, ezt adtam, adom tovább. 

Névjegy

Prof. dr. Várkonyi Tibor 1942-ben született Szegeden, többgenerációs orvoscsaládban. A szegedi Radnóti-gimnáziumban érettségizett 1960-ban. Még ebben az évben felvették a SZOTE Általános Orvosi Karára, 1966-ban summa cum laude minősítéssel végzett. Már hallgatói évei alatt az egyetem Anatómiai és Szövettani Intézetében volt tudományos diákköri tag, itt kezdett dolgozni is. 1968-tól 93-ig a szegedi klinika gasztroenterológiai osztályát vezette. Ezt követően nevezték ki a békéscsabai kórház III. számú belgyógyászati osztálya vezetőjének – azóta Békéscsabán él –, 1996-tól 2003-ig a kórház tudományos igazgatóhelyettesi feladatait is ellátta. 2004-ben vonult nyugdíjba, de egy év múlva már háziorvosként dolgozott Békésen, valamint oktatott a gyulai egészségügyi főiskolán, majd a Gál Ferenc Egyetemmé alakult intézmény egészségturisztikai szakát vezette, jelenleg is ott oktat. 2017-től ez év júniusáig a szentesi kórház gasztroenterológiai ambulanciáján dolgozott. Jelenleg is felülvizsgáló főorvosként tevékenykedik.