Békés megye

2022.05.06. 10:16

Szombaton közel leszünk a csillagokhoz

Május 7-e, a csillagászati világnap. Ez a nap egy olyan „mozgó ünnep”, amely a holdfázishoz igazodik, és az április közepe és május közepe között bekövetkező első negyedhez legközelebbi szombatra esik.

G. Cs.

Fotó: Shutterstock illusztráció

Fotó: Shutterstock

A csillagászat napja egészen 1973-ig nyúlik vissza az időben. Ekkor az Észak-Kaliforniai Csillagászati Egyesület elnöke, Doug Berger javaslata szerint az amatőr csillagászok tegyék ki a távcsöveiket a forgalmasabb helyeken, és mutassák be az égbolt látványát az arra járóknak, köztük persze a leglátványosabbat, a Holdat. A napnak már Magyarországon is több mint két évtizedes múltja van, évről évre több ezer érdeklődő pillanthat távcsőbe, hála a nyilvános távcsöves bemutatóknak. Idén ez egy kicsit másképpen alakul.

Lehet, az időjárás nem fogadja majd kegyeibe az amatőr csillagászokat szombaton, hiszen a meteorológiai előrejelzések szerint a napsütés mellett többször is megnövekedhet a felhőzet, és záporok, zivatarok is kialakulhatnak.

– Mi is távcsöves bemutatót terveztünk, de az előrejelzések alapján esős idő várható, így ezt most nem hirdettük meg – mondta el érdeklődésünkre Fődi Andrásné, a nagyszénási Kiss György Csillagda vezetője, aki fontosnak tartja a csillagászat és a világegyetem megismertetését.

– Akik megismerik  távcsövön keresztül, szakköri foglakozásainkon és rendezvényeinken a csillagászat és a világegyetem kis szeletét, általában kíváncsiak lesznek a többi részére is, valamint érzékenyebbek a környezetükre. Ez nagyon fontos része a Föld megóvásának minden területen. 

Fotók: kgycsillagda.wordpress.com

Mint megtudtuk, a Kiss György Csillagda igyekszik több országos, nemzetközi programba is bekapcsolódni, de saját, 2009 óta tartó tavaszi programsorozatuk folytatása is céljaik között szerepel. 

Ilyen programok például a Föld napja, a Múzeumok éjszakája, az Egy hét a Csillagok alatt, a Kutatók éjszakája, a Csillagászati makettkészítő verseny, a Csillagászati akadályverseny, és a Mira Csillagászati Szakkör által szervezett előadások, kiállítások megtartása is.

– Szinte minden pénteki napon nyitva tartunk Nagyszénáson a Gádorosi út 24. alatt, ahol távcsöves bemutatókat tartunk rendkívüli csillagászati események (például hodfogyatkozás, napfogyatkozás, bolygóátvonulások) idején, vagy csoportok bejelentkezésekor más alkalommal is szívesen állunk az érdeklődők rendelkezésére. Többször voltunk már, és a későbbiekben is megyünk nyári táborokba előadást, távcsöves bemutatót tartani – mondta el Fődi Andrásné.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában