Harangozó Imre: értsük meg és éljük át az ünnep lényegét

A héten egy előadással lepte meg a békéscsabai Lencsési Közösségi Ház nyugdíjasklubját Harangozó Imre néprajzkutató. A találkozó apropója pedig a közeledőünnepek, a húsvéti hagyományok felelevenítése volt. 

A kereszténység legnagyobb ünnepét, a húsvétot hosszú felkészülési idő előzi meg. A régi faluközösségekben élő, a lélegző világgal lélekben együtt való ember, Jézus és a világ feltámadására készülő közösség nagyon komolyan vette ezt és veszi ma is 

– indította el a beszélgetést a néprajzkutató. 

Mint mondta, a húsvéti készülődésünk során érdemes elgondolkodni azon, mit jelent számunkra ma az a szó, hogy ünnep. 

Annál is inkább fontos ez a számvetés ma, mert folyamatosan próbáltak bennünket elriasztani a régi ünnepeinktől, helyükbe pedig új ünnepeket akartak állítani. Ezek az álünnepbálványok az őket kitaláló rendszerek összeomlásával porba is hulltak. Ám az általuk okozott sérülések, amelyeket a lelkekben okoztak, most is fájóan elevenek 

– hangsúlyozta a szakember, aki elárulta, évtizedekkel ezelőtt a többségében római katolikus 

Újkígyóson nagyon szigorúan, sokan szinte kenyéren és vízen böjtöltek 40 napon át, és csak vasárnapokon tettek kivételt. 

– A módosabb családoknál két edénysor volt, az egyik soha nem látott zsírt, azt csak a böjti időszakban használták. Kisgyermekként magam is láttam, hogy a középparaszti családokban, amilyen a miénk is volt, hamvazószerdán kiforrázták az edényeket, hogy a zsír emléke se maradjon meg benne – avatott be minket a néprajzkutató. 

A böjt nem csak testi, lelki megújulást is jelentett 

A böjtnek fontos eszköze volt a szentolvasó. Emlékszem azokra az idős asszonyokra, akik még az utcán járva is kezükben tartották, morzsolták a rózsafüzért. Ha kézbe vesszük ezeket a rózsafüzéreket, látjuk, hogy szinte minden rajtuk van, ami az ember istenkapcsolatához tartozik, középen Krisztus keresztjével 

– osztotta meg velünk. 

Megjegyezte, Moldvától az Őrvidékig elképesztő mennyiségű, több mint 200 ezer, változataiban élő magyar nyelvű archaikus imádságot jegyeztek le. Ezek gyűjtésében és a műfaj meghatározásában jelentős részt vállalt az éppen száz esztendeje született, Kossuth-díjas néprajzkutató, Erdélyi Zsuzsanna. 
Persze a mindenkori ifjúság a szigorú nagyböjti időszak alatt is kereste a vidámság lehetőségét, legalábbis erre is van példa. Eleken például a helyi németek körében élt és ma is él az a szokás, melyet böjttörésnek hívnak. 

– Én egy Eleken, 1920-ban született, a rokonságomhoz tartozó asszonytól, Harangozó Béláné Ruck Teréziától jegyeztem le ezt a hagyományt. Ő mondotta el, hogy fiatal korában a hamvazószerda utáni harmadik szerdán a legények tojást és bort gyűjtve végigjárták a lányos házakat. Egy szalmából készült, régi ruhákkal felöltöztetett babát is vittek magukkal. Sohasem léptek be a kapun, ha a gazda meghallotta az éneküket, adományaikat az ablakon át nyújtották ki. Rézi néni arra is emlékezett, hogy volt, ahol kifejezetten elutasították a fiúkat, ott bizony jól megdobálták a házat tojással – mesélte Harangozó Imre. 

A sok tojást azután kifújták, felfűzték s a templom melletti artézi kutat díszítő, Rézinek nevezett szobor nyakába akasztották. 

Régi hagyománya van a böjttörésnek 

– Sokáig számomra sem derült ki, miért is teszik ezt a böjttörésen. Ők is csak annyit tudtak, hogy a szokást még frankföldi őshazájukból hozták. A néprajzi irodalomban sem bukkantam különösebb magyarázatra. Azután a moldvai magyaroknál jöttem rá arra, miért is tették ezt a tojásokkal. A válaszból egy gyönyörű természeti kép bontakozik ki. 

Moldvában az írott tojást legtöbbször nem is húsvétra, hanem az azt követő fehérvasárnapra írták meg, és úgy tartották, hogy a hagymahéjjal s más természetes színezékkel megfestett tojások héját nem szabad a szemétbe vetni, hanem a patakba kell beledobni, az viszi a folyóba, azután a folyamba, a tengerbe, a tengerben pedig vannak vízi leányok, akik szerzik a szebbnél szebb énekeket, s veszik számát, amikor odaér a pirosra festett tojáshéj, hogy Krisztus Urunk érettük is meghalt, s kezdenek szépen énekelni. Mindez mutatja, hogy a világ egésze szervesen összetartozik, és szép magyarázattal szolgál egy ősi, csodás rendről, mely összeköti a világ vizeit – ismertette a hagyomány eredetét a szakember. 

Húsvét hajnalán Krisztus keresésére indultak 

Az előadáson elhangzott, húsvét hajnalán több településen, így Újkígyóson, Csanádapácán is szokásban volt, hogy Krisztus keresésére indultak. 

– Ilyenkor kora hajnalban szinte az egész falu kiment a temetőbe, a kálváriához, és gyertyák fényénél elimádkozták a keresztutat, úgy igazítva, hogy az utolsó stációt már a napfölkelte kövesse. A húsvéti napfény első sugarainál azután fölzúgott az ének: „Föltámad Krisztus e napon / Alleluja! Hála légyen az istennek…”

Az ünnepek a térnek és időnek csomópontjai 

A néprajzkutató szerint a mai rohanó, tülekedő világunkban nagy szükség van a biztonságot, erőt, nyugalmat adó igazi ünnepekre. 

– Az ünnep kimeríthetetlen erőforrás. Épp ezért támad rá oly dühösen a földi hatalmat kisajátítani igyekvő, de gyökerében mégis az életet pusztító erő. Nem tűrheti az ember találkozását a Teremtővel, s az összefogás és a manipulálhatatlanság lehetőségét magában hordozó közösséggel. Az igazi ünnep nem lehet csak emléknap. Isten rendje jelöli ezt meg. Azt az ember nem ki–, hanem megtalálja. A térnek és időnek ezek a csomópontjai hatalmasan nagy hatással vannak a földi életre. Figyelmen kívül hagyni őket végzetes következményekkel jár. Lényegüket megértve és átélve az életerő forrásai – osztotta meg gondolatait a néprajzkutató. 

Kiemelte, maga a Teremtő siet segítségünkre az ünnepi lényeg megértésében. Jézus Krisztus földi élete örök érvényű példa. Míg a piciny magban láthatatlanul jelen való élet megmozdul, válik az állóból élővé, a vizek felszöknek és megpattannak a fák rügyei, úgy támad Krisztus is életre a halálból. A földi lét egyetlen esztendőre indul, hogy megmutassa az ismétlődésben is jelen való változást, a nagy példa Krisztus, az örökkévalóságról tesz tanúságot. 

– A megoldás előttünk áll; Krisztus föltámadt, új élet van agyonkínzott, meggyalázott testében, és követik őt teremtmények milliói. Keressük meg helyünket a sorban, és álljunk be oda, ahonnan kizökkentettek, vagy inkább saját kevélységünkben kibotlottunk. Helyünket megtalálva pedig kapcsolódjunk be az énekbe, ki rekedten, ki szépen csengő hangon, de mindenki énekeljen, ne legyen kívülálló, ne legyen néző senki, hisz mindenki részese az ünnepnek – tanácsolta a néprajzkutató.