Valentin-nap

2022.02.14. 17:28

Óriási piros szívnél fotózkodtak a csabai szerelmesek

Valentin-nap alkalmából helyeztek ki egy hatalmas, piros szívet a Lencsési Közösségi Ház bejárata előtt hétfőn, oda várták a párokat, hogy kattintsanak magukról egy – ahogy fogalmaztak – szívből jövő fotót. A fénykép elkészítésében, ha kérték, segítettek az intézmény munkatársai, és azokat fel is töltötték a közösségi ház Facebook oldalára hozzájárulás birtokában.

Licska Balázs

Máté András és felesége, Erzsébet is fotózkodott /Fotó: Bencsik Ádám/

Takács Péter, az intézmény vezetője elmondta: tavaly a koronavírus-járvány miatt Valentin-napkor nem fogadhattak látogatókat, ezért akkor – hagyományteremtő szándékkal – kitalálták, hogy felállítanak egy dekorációt az előkertben, ahol számítanak a párokra. Az előző évben negyven párról, családról, csoportról készült fénykép; és hétfőn is nagy volt a zsongás a közösségi háznál.

– Sokszor adunk puszit egymásnak, annyiszor, ahányszor elmegyünk egymás mellett a lakásban – mondta Máté András és felesége, Erzsébet, akikről délelőtt készültek fotók az óriási szívnél.

Hozzátették, hogy 62 éve házasodtak össze. Mint fogalmaztak, nagyon nehéz időkben kerültek össze, de szépen alakult minden, vigyáztak egymásra és a gyerekekre.

Úgy vélik, nagyon fontos a hit, a remény és a szeretet. A jó és hosszan tartó házassághoz pedig szükség van egymás megértésére, a másikhoz való alkalmazkodásra, a problémák megbeszélésére.

Elmondták, hogy az elmúlt több mint hat évtized legfelemelőbb pillanatai azok voltak, amikor megszülettek a lányaik és az unokáik, Erzsébet és Erika, valamint László, Ákos, Zsófia és Zétény. Kiemelték, nagy szeretetben nevelték a gyermekeiket, ezért is ragaszkodóak annyira, és ahogy nekik, az unokáiknak is igyekeznek továbbadni a környezet, a dalok vagy a sütés-főzés szeretetét.

Takács Péter igazgató elmondta, hogy a Lencsési Közösségi Házban a Valentin-nap után is több program várható a hónapban. 

Defkó Brigitta békéscsabai alkotó festményeiből nyílik kiállítás. A farsanghoz kapcsolódóan lesz tárlat a csipkeverő klub tagjainak munkáiból, családi játszóházat és jelmezversenyt szintén szerveznek, de csőrögét ugyancsak készítenek és kóstoltatnak bemutató jelleggel, illetve téltemetésként február 26-án, szombaton tüzet gyújtanak szabadtéren, a szalonnasütőnél.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában