Rágalmazási ügy

2022.02.01. 14:41

Márki-Zay Péter nem jött el a csabai bíróságra

Rágalmazási ügyben kellett volna megjelennie kedden a csabai járásbíróságon Márki-Zay Péternek, de már előzetesen jelezte, nem tud eljönni. Márki-Zay ellen Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselő kezdeményezett eljárást.

L. B.

Szabó Bálint szerint a baloldal miniszterelnök-jelöltje megfutamodott /Fotó: Bencsik Ádám/

– Szegedi önkormányzati képviselőként tűrhetetlennek tartom azt, hogy Márki-Zay Péter (akkor Hódmezővásárhely polgármestereként) többszörösen elítélt, büntetett előéletű bűnözőnek nevezett annak ellenére, hogy soha nem voltam elítélve – fogalmazott kedden reggel, a békéscsabai bíróság előtt tartott sajtótájékoztatóján Szabó Bálint. 

– Amikor egy vita során kifogyott az érvekből, úgy gondolta, hogy ez is megengedhető, bevethető – folytatta a jogász, hozzáfűzve, ezért szeretne bírósági úton elégtételt venni. 

– A szavakban bátor miniszterelnök-jelölt ahelyett, hogy eljött volna a bíróságra vagy távkapcsolaton keresztül részt vett volna a tárgyaláson, attól félve, hogy elítélik, gyáva módon megfutamodott covid-érintettségre hivatkozva.

Az ügy tárgyalását a bíróság későbbre halasztotta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában