Tizenharmadik havi

2022.02.08. 19:40

Hetvenötezer Békés megyei idős kap februárban dupla nyugdíjat

Szerdától kezdik a 13. havi nyugdíjak és nyugdíjszerű – például rokkantsági – ellátások kifizetését – jelentette be kedden a Csabagyöngye Kulturális Központban tartott sajtótájékoztatón Herczeg Tamás országgyűlési képviselő. Elmondta, hogy ez országos szinten 2,5-2,6 millió embert érint, Békés megyében pedig 75 ezer 65 évnél idősebbet. Emlékeztetett: tavaly ősszel egységesen 80 ezer forintos nyugdíjprémiumban is részesültek a jogosultak.

L. B.

Szrenka Pálné és Herczeg Tamás országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón /Fotó: Bencsik Ádám/

Herczeg Tamás kitért arra, hogy 2010 előtt a Gyurcsány-kormány elvette a 13. havi nyugdíjat, és másfél éve indult el az a gondolkodás, hogy ezt ütemezetten visszaépítsék. A magyar gazdaság remekül teljesített, arányaiban az Európai Unión belül is a legjobbak között volt tavaly, ez pedig lehetővé tette, hogy már idén visszaadhassák a teljes 13. havi nyugdíjat.

Közölte: a nyugdíjakat idénre 5 százalékkal emelték. Ha tavaly decemberben havi 150 ezer forint volt a nyugdíj, akkor az most már 157 ezer 500 forint, és februárban tehát ennek kétszeresét vehetik kézhez a nyugdíjasok és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők. Hozzátette: 2010-hez képest az átlagnyugdíjak 37 százalékkal emelkedtek, ez idő alatt az infláció 32 százalék volt, ami azt jelenti, hogy reálértékükön a nyugdíjak 5 százalékkal növekedtek.

– Óriási segítséget jelentett előző év végén a nyugdíjprémium – fogalmazott a sajtótájékoztatón a Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetségének elnöke. Szrenka Pálné hozzátette, a nyugdíjasok bátrabban vehetettek ajándékot unokáiknak karácsonyra. Úgy véli, fontos a nyugdíjak folyamatos emelése, ami szintén megvalósul, a 13. havi nyugdíj visszaépítését pedig szintén hatalmas támogatásként értékelte, hiszen ez a korosztály sokat költ gyógyszerekre.

Elmondta: a szövetség több mint kilencven szervezetet tömörít, a tagok száma a 9 ezret közelíti. Számos programot, rendezvényt valósítanak meg, a közösségekben az idősek társakra, barátokra lelnek. Kiemelte: az, hogy a nyugdíjasok helyzete folyamatosan javul, lehetőséget ad arra, hogy az idős kort minél aktívabban élhessék meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában