Körös-Maros Nemzeti Park

2021.12.03. 08:28

Folyamatosan érkeznek a vadlúd-csapatok a Dél-Alföldre

Hétről-hétre növekszik az északról érkező vadludak száma a Körös-Maros Nemzeti Park tájain. A legnépesebb csapatok a Biharugrai-halastavakon állomásoznak, de kisebb létszámban a Kenderesszigeti-halastavakon is megjelentek.

beol.hu

Forrás: shutterstock.com

Fotó: Shutterstock

A Kis-Sárréten a fő pihenő és éjszakázóhelyük szokás szerint a Biharugrai- és Begécsi- halastavak. Táplálkozni viszont nagyobb távolságokra is kijárnak. Gyakran keresnek élelmet a halastavak körül, azokon a területeken, amelyeket korábban a nemzeti park szürkemarha gulyáival legeltettünk. November 20-a óta folyamatosan 35-37 ezer között alakul a térségben állomásozó vadludak létszáma. Döntő részük most is nagy lilik, de szép számmal akad nyári lúd is. A ritkább fajok közül láttunk már mintegy 25 vörösnyakú ludat, kis lilikből pedig rendszeresen felbukkan 4-5 példány. Előkerült egy további ritka vendég, egy apácalúd is – olvasható a Körös-Maros Nemzeti Park honlapján.

A Dévaványai-Ecsegi pusztákon található Kenderesszigeti-halastavakra a szokásosnál később, csak november közepén érkeztek az első, jelentősebb vadlúd-csapatok. Ez valószínűleg azért van így, mert nem találtak maguknak friss zöldtakarmányt, a szárazság miatt ugyanis későn keltek az őszi gabonafélék.

35-37 ezer között alakul a térségünkben állomásozó vadludak létszáma /Fotó: Tóth Imre/

A Kenderesszigeti-halastavakat nappali ivóhelyként és éjszakázóhelyként is használják a vadludak. Számuk igen tág határok között mozog: van olyan nap, amikor csak 400-500 példány tartózkodik itt, máskor 4 ezren vannak egyszerre. Döntő többségük nagy lilik, de felfedeztünk már köztük vörösnyakú ludat is. Más északi vadlúdfajokat, amilyen például a kis lilik, az apácalúd vagy az örvös lúd, egyelőre nem találtunk a csapatokban.

A kardoskúti Fehér-tó még mindig teljesen ki van száradva, ezért egyelőre a vadludak sem állnak meg itt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában