2021.12.25. 15:00
Csomagokat kaptak a nagycsaládosok Újkígyóson
Karácsonyváróval lepte meg tagjait a napokban az Újkígyósi Nagycsaládosok Közhasznú Egyesülete a Petőfi Sándor Művelődési Házban. A nagycsaládosoknak szervezett programon az ünnepekre való hangolódást a Mosolygó Gyerekkórus műsora és Ilyés Zsolt plébános gondolatai biztosították.
– A szellemi, lelki táplálék után jó volt beszélgetni egy pohár tea, forralt bor és a résztvevők által hozott ízletes sütemények mellett. Dr. Kása Péter és a Békés Megyei Önkormányzat nagylelkű adományának köszönhetően pedig háromezer forint értékű vásárlási utalványt is tudtunk biztosítani mind az ötven tagcsaládnak, illetve a Nagycsaládosok Országos Egyesülete által eljuttatott adományokból összeállított csomagot ugyancsak kisorsoltunk a jelen lévő családok között – ismertette Szebellédi Zoltán, az Újkígyósi Nagycsaládosok Közhasznú Egyesületének elnöke. A Kovács Ferenc által felajánlott öt fenyőfa pedig a kisgyermekes családok otthonába kerül, amelyeket az elnökség szintén sorsolással választott ki.