Smart Grid

2021.12.03. 13:58

Bemutatták az egyedi csabai napelempark működését

Hogyan működik a speciális, úgynevezett Smart Grid rendszer, valamint annak keretében a városi sportcsarnok mellett megépült napelempark – ezt mutatták be pénteken a helyszínen létesült látogatókonténerben, grafikonokkal szemléltetve az energia termelését, tárolását és felhasználását.

Licska Balázs

Ez az első olyan Smart Grid rendszer Magyarországon, amely valóban működik és amelyben láthatók a folyamatok – hangsúlyozta Kertész Sándor, a kivitelező Infoware Zrt. vezérigazgatója.

A városi sportcsarnok és a vívócsarnok mellett három napelemparkot építettek – kettő alatt parkolók létesülhetnek, egy pedig szabadon álló –, a névleges teljesítménye 1,3 MW.

Akkumulátoros energiatárolót szintén kialakítottak 2,4 Mwh kapacitással és speciális tűzvédelmi rendszerrel, valamint létrehoztak egy 11 kV-os önkormányzati hálózatot. A látogatóközpontban helyezték el a rendszer – mondhatni – agyát szoftverekkel, ahol valós időben látható, hogy miként alakulnak az energiaviszonyok, a termelés és a fogyasztás.

Kertész Sándor, az Infoware Zrt. vezérigazgatója mutatta be grafikonokkal a folyamatokat

Hangsúlyozta: a Smart Grid rendszeren belül, a tárolók révén át lehet hidalni azt a problémát, hogy a megtermelt energiát nem azonnal használják fel. Bemutatta egy grafikonon, hogy a városi sportcsarnokban az energiafelhasználás délután és este, azaz az edzések és meccsek alkalmával ugrik meg. A naperőmű viszont napfelkeltétől napnyugtáig termel. Ezért van olyan időszak, amikor feltöltik a tárolót, valamint olyan, amikor az energiát a tárolókból fedezik. Mivel véges a tároló kapacitása, előfordul, hogy az áramszolgáltató rendszerére, vagyis kifelé termelnek, és ez pénz jelent a városnak.

Péntek délelőtt 64 kW-ot termelt a naperőmű, viszont a városi sportcsarnok csupán 9 kW-ot fogyasztott.

Ez edzések alkalmával felugrik 35-40 kW-ra, a mérkőzések során pedig akár ennek kétszeresére is. Elmondta: mesterséges intelligenciával ugyancsak felszerelték a rendszert, van egy tanuló algoritmus, amely – a várható időjárási viszonyokat, valamint a tervezett kézilabda- és röplabdameccseket szintén figyelembe véve – előre jelzi, hogy egy adott napon miként alakul majd az energiatermelés és -fogyasztás. Jelezte:

Békéscsabán elektromos buszokat vásárolnak a jövőben, és épül egy garázs, ahol töltik a járgányokat. Itt is meg kell oldani azt a problémát a tárolók segítségével, hogy a napelempark nappal termel, a garázs viszont éjszaka fogyaszt majd.

Fotók: Lehoczky Péter

Példaértékű beruházás valósult a Modern Városok Program részeként – hangsúlyozta Herczeg Tamás országgyűlési képviselő, aki szerint a jelenkor legmodernebb, leginkább környezetbarát energiatermelése és -fogyasztása figyelhető meg Békéscsabán. Kiemelte azt is, az energia nemzetstratégiai szempontból lényeges tényező. Nemcsak az önkormányzatnak és az intézményeknek, de a helyieknek is fontos szerinte, hogy megújuló energiát termelnek és fogyasztanak. Aláhúzta: a Smart Grid rendszer kiépítésére jelentős forrásokat kapott a város.

El is tárolható a termelt energia

Nem egy egyszerű napelemparkról van szó – mondta Nagy Ferenc alpolgármester, utalva arra, hogy a megtermelt energia el is tárolható későbbi felhasználásra. Úgy véli, a megújuló energiák terén egy újabb lépést tett előre Békéscsaba, amivel hozzájárulnak a klímavédelmi célok megvalósításához, csökkentik a szén-dioxid-kibocsátást, a városnak pedig kevesebb kiadása, sőt inkább bevétele származik.

Hozzátette: a napelempark egy komplex rendszer egyik szelete. Hiszen korszerűsítették a közvilágítást, a geotermikus hő hasznosítását célzó beruházás most zajlik, elektromos buszokat vásárolnak, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében pedig számos önkormányzati ingatlant korszerűsítettek energetikai szempontból az elmúlt időszakban, sok épületre került napelem.

Azért került a napelempark a városi sportcsarnok mellé, mert annak szomszédságában helyeznék el a sportuszodát és a multifunkcionális sportcsarnokot is, amelyek tervezése folyamatban van.

Kapcsolódó cikkünk:

[embed]https://www.beol.hu/gazdasag/helyi-gazdasag/napelempark-epul-a-bekescsabai-sportcsarnoknal-3050426/[/embed]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában