Békés megye

2021.11.29. 19:38

Sokat javult tíz év alatt a családok helyzete

A társadalmi felzárkóztatás, a családbarát politika, valamint a szociális, gyermekjóléti és -védelmi szolgáltatások is terítékre kerültek azon a konferencián, amit hétfőn Békéscsabán, a Csabagyöngye Kulturális Központban szervezett a Tegyünk az Élhető Magyarországért Egyesület.

L. B.

Köszöntő beszédében dr. Krizsán Anett, a kormányhivatal igazgatója kiemelte, a szociális kérdések örökké aktuálisak. A kormány jelentős áldozatokat hozva segíti a hátrányos helyzetűeket, munka- és értékalapú társadalmat épít. Dicsérte az egyesületet, amely szintén a hátrányos helyzetűek támogatását tűzte ki célul.

Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta, 2010-ben jelentős fordulat állt be a hazai roma politikában. Az etnikai megközelítés helyett arra összpontosítanak, hogy kinek van szüksége segítségre az élet bármely területén, legyen szó oktatásról, egészségügyről, lakhatásról. Így a támogatás többekhez jut el, és ez segíti a társadalmi együttélést is.

Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár is tartott előadást a konferencián /Fotók: Lehoczky Péter/

Idén elfogadták az újabb tíz évre szóló társadalmi felzárkózási stratégiát. Fontosnak nevezte, hogy ne szétszórt programok legyenek, hanem azonos programok országszerte, egy rendszer, egy tudatos tervezés részeként. Beszélt a Biztos Kezdet Gyerekházakról, a Roma Szakkollégiumról, a tanodákról, amelyek mintaprogramokból szolgáltatásokká nőtték ki magukat.

Hangsúlyozta: az elmúlt tíz évben mindezek eredményeként 1 millióan léptek ki a szegénységből, a kirekesztettségből. Az 50 százalékot közelíti a munkát vállaló romák aránya. Bizonyos helyeken azért érezni a szegénységet, mert nem tudott minden település fejlődő pályára állni, ezeket a helységeket egy speciális programba vonták be.

Simon Attila István munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár (balról), Beneda Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár és Karácson Zoltán Tegyünk az Élhető Magyarországért Egyesület elnöke

Egyértelműen javult az utóbbi tíz évben a családok helyzete Magyarországon – emelte ki dr. Beneda Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár. Hozzáfűzte: a kormány a családokat tekinti a legfontosabb építőköveknek, a családokba való befektetés sokszorosan megtérül a nemzet erejében, a gazdaság teljesítőképességében.

Jelezte: 1980-ig nőtt hazánk lakosságszáma, azóta viszont folyamatosan csökken, de sikerült a fogyást lassítani. A teljes termékenységi arányszámot 1,23-ról 1,5 fölé emelték, a fenntartáshoz azonban 2,1-re lenne szükség. Aláhúzta: a kormány szerint nem a bevándorlással, hanem a születő gyermekek számának növelésével kell megoldani a népességcsökkenés jelentette problémát.

Családbarát fordulat következett be, amitől demográfiai fordulatot is remélnek. Ennek eszköze a rugalmas családpolitika, és Magyarország a GDP, azaz a bruttó hazai termék 6,2 százalékát költi a családokra, ami szinte példátlan Európában. Sorolta a családbarát intézkedéseket, hogy bővítik a bölcsődei férőhelyek számát, hogy ingyenes a tankönyv, és aláhúzta: családbarát fordulat nélkül 2010 óta 123 ezerrel kevesebb gyermek született volna Magyarországon.

Többet költenek gyermekétkeztetésre

A szociális, gyermekjóléti és -védelmi szolgáltatásokat napról napra 600 ezren veszik igénybe – mondta dr. Simon Attila István szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár. Ezekkel segítik többek között a gyermekeket, a krízishelyzetbe került családokat, a hajléktalanokat, az időseket. Az ellátórendszer széles alapokon nyugszik, jól kiépített. A szolgáltatások közül megemlítette a családok átmeneti otthonát, valamint a tanya- és falugondnoki szolgálatot.

Hangsúlyozta: jövőre 1152 milliárd forintot fordítanak ellátásokra, ami a költségvetés 4 százalékát jelenti. Sorolta, hogy jelentősen többet költenek például szociális gyermekétkeztetésre, ápolási díjra 2022-ben 2010-hez képest, aláhúzta, a különbség igencsak mérhető.

Beszélt arról: a munkához az állam partnereket keresett és talált az önkormányzatokban, a civil szervezetekben, az egyházakban. Kiemelte, a szociális területen dolgozók bérét jövőre 20 százalékkal emelik, függetlenül attól, hogy a szakemberek milyen fenntartású intézményben ténykednek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában