vetélkedő

2021.11.10. 15:51

Dobogósok lettek a dobozi iskolások

Előkelő második helyezést értek el a Dobozi Általános Iskola tanulói a 18. Őszirózsa Természetvédelmi Vetélkedőn.

B. O.

A három fordulóból álló területi verseny a tavalyi tanévben kezdődött, a végső megmérettetésre pedig nemrégiben került sor.

– A döntőre való felkészülésben többek között benne volt Fekete István: Kele című könyvének elolvasása, illetve alaposan meg kellett ismerni a Körös-Maros Nemzeti Park, azon belül is kiemelten a Dévaványai-Ecsegi puszták és a Körös-ártér élővilágát, természeti értékeit, védett területeit, és a parkban dolgozók feladatait. A következő elvárásként egy prezentációt kellett készítenünk, bemutatva az év vadvirágát, a vetési konkolyt és az év fáját, a lisztes berkenyét – részletezte Kovács Petra, a dobozi csapat egyik versenyzője.

Balogh Lászlóné, Kovács Petra, Gergely Gréta és Bakos Marcell /Fotó: BMH/

Mindezek után a ,,Meggyérésűek” csapata – Gergely Gréta, Kovács Petra és Bakos Marcell, valamint felkészítő tanáruk Balogh Lászlóné – a tíz döntős közül a második helyezést érte el a Dévaványai Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontban megrendezett versenyen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában