2021.10.06. 20:02
Fontos szerep hárul a roma értelmiségiekre
Milyen szerepe van a roma értelmiségieknek a romák integrációjában, beilleszkedésében? – erre a kérdésre keresték a választ szerdán a Csabagyöngye Kulturális Központban azon a konferencián, amit a Dél-alföldi Roma Diplomások Egyesülete és a Tegyünk az Élhető Magyarországért Egyesület szervezett.
20211006 Békéscsaba Roma konferencia a képen Bogdán Imre vezető Farkas Félix vezető Herczeg Tamás képviselő Székely Csilla elnök Sztojka Attila vezető Erdős Norbert képviselő Karácsony Zoltán vezető fotó Bencsik Ádám Békés Megyei Hírlap
Fotó: Bencsik_Adam
Európában egyedülálló a roma egyetemisták, főiskolások számára életre hívott roma szakkollégiumi hálózat, ami állami és egyházi közreműködéssel, hazai forrásból jött létre – mondta a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára. Langerné Victor Katalin hozzátette: a programban jelenleg több mint háromszáz roma fiatal tanul a felsőoktatásban, négyszáznál is többen pedig immár diplomát is szereztek. A végzettek 90 százaléka el is helyezkedik szakterületén. A szakkollégium keretében mentor foglalkozik a diákokkal, akik nyelveket is tanulhatnak, és akik a közösségen belül megélhetik identitásukat is.
Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára emlékeztetett, hogy anno országgyűlési képviselőként sokat dolgozott együtt békési, mezőberényi, dobozi romákkal. Azt tanulta meg, hogy akkor lehet sikeres bármilyen politika, így a roma politika is, ha az nyugodt, odafigyelő, nyitott szemmel lát és füllel hall, illetve alázatot tanúsít.
Herczeg Tamás országgyűlési képviselő elmondta, annak idején végzett olyan kutatásokat, amelyek során romákkal kapcsolatos adatokat vett fel. Máskor pedig a fiatalokat kérdezve próbálta feltárni az előítéletesség okait. Kíváncsi volt, hogy mit gondolnak arról, hogy van-e összefüggés például a sokgyermekesség és a szegénység, az iskolai végzettség és a jövedelem között. Az derült ki, hogy úgy látják, a romák több problémával küzdenek, mint a nem romák. Hangsúlyozta: a kormány feladata, hogy csökkentse az esélyegyenlőtlenséget akár az iskolai végzettség, akár a foglalkoztatás tekintetében, és kiemelte, most zajlanak is programok ennek érdekében.
Arról, hogy mi az egyházak szerepe az integrációban, Karácson Zoltán, a Tegyünk az Élhető Magyarországért Egyesület elnöke, a békési Hit Gyülekezete megbízott vezetője szólt. Elmondta, a nyolc éve létrejött egyesület a hátrányos helyzetűek segítését, oktatását, képzését tűzte ki célul, és olyan társadalmi kérdéseket feszegetnek, amelyek nemcsak a kisebbséget, hanem a többséget is érintik. Hangsúlyozta: az integráció nem egy gyors folyamat, több generáción ível át.
Kiemelte: ahol az életmód változott, ott az életminőség is az egyházaknak köszönhetően. A Biblia arra ösztönzi az embereket, hogy változtassanak a szemléletükön, a Biblia is ír a tudás, az eszesség, a bölcsesség fontosságáról. Aki magáévá teszi a bibliai értékrendet, az saját indíttatásra változtat az életén, és ez a tanulás mellett a gazdasági tevékenységre ugyancsak hatással van. Ez az értékrend képes az ember önbecsülését helyreállítani, amit a munkavállalás tovább erősít.