Szarmaták vihették Kevermes határába a rejtélyes kősztélét

Az elmúlt napokban régészek dolgoztak Kevermes határában, a kutatás a Várkapitányság Nonprofit Zrt. és az Egyesült Államokbeli University of Georgia, azaz a georgiai állami egyetem közreműködésében, valamint a kevermesi önkormányzat támogatásával valósult meg.

Az egyik újabb kérdés az volt a rejtélyes sztélével kapcsolatban, hogy eredeti leletkontextusa meghatározható-e: azaz például egy nagyobb építmény része vagy temetkezéshez köthető sírjel lehetett-e. A Kárpát-medencében egyedülálló lelet a Munkácsy Mihály Múzeum állandó kiállításában tekinthető meg.

A Várkapitányság Nonprofit Zrt. régésze, dr. Bóka Gergely elmondta: a helyiek emlékeztek, hogy nagyjából honnan került elő a lelet. A lelőhely területén különböző régészeti feltárási módszereket használtak a kősztélé egykori helyének azonosítására. Elsőként felszíni gyűjtést végeztek: szántáskor az eke megbolygatja és felszínre hozza a régészeti rétegeket, amelyek értékes információkkal szolgálnak. A kevermesi lelőhelyen elsődlegesen zöldpala-töredékeket kerestek, mivel korábban kiderült, hogy a sztélé anyaga zöldpala.

Ezzel a módszerrel egy 50–60 méteres sugarú körben sikerült meghatározni, hogy hol bukkanhattak a sztélére szántás alkalmával az 1990-es években.

Ezt követően magnetométerrel és talajradarral dolgoztak, ugyanakkor nem találtak olyan geofizikai anomáliát, amihez köthetnék az előzetesen Krisztus előtt 3500–2500 közé datált, vagyis 4500–5500 évesre becsült, azaz késő rézkori, kora bronzkori sztélét. Csupán szarmata, azaz a Krisztus után 1–5. századból származó objektumokat figyeltek meg.

A régészek idén nyitottak néhány szelvényt a területen, és sikerült rábukkanniuk arra a helyre, ahonnan mintegy 30 évvel ezelőtt a leletet kiemelték. A tesztásatás során néhány szarmata objektumban további, szórványos zöldpalatöredékeket találtak. Ezek alapján elképzelhető, hogy a szarmaták letörhettek darabokat a sztéléből, de a kőzetből nem készítettek eszközöket, csupán bedobálták a darabokat hulladékgödreikbe.

A sztélé egy mállékony réteget hagyott maga után az altalajban, amelyet szerencsére nem semmisítettek meg az egykori kiemelés során. Az ásatásvezető régész hangsúlyozta, hogy ezek alapján kijelenthető:

a sztori igaz, a követ tényleg úgy találták meg és úgy emelték ki a földből az 1990-es években, ahogyan azt állították.

A kőlenyomat alatt faszenet és csontokat is talált a dr. Bóka Gergely vezette csapat, amelyek alkalmasak radiokarbonos kormeghatározásra. Azaz nagy valószínűséggel meg lehet majd mondani, hogy a találási hely azonos-e azzal a helyszínnel, ahol feltehetően Krisztus előtt 3500 és 2500 között eredetileg állt a sztélé, vagy a tárgyat esetleg később, a szarmata korban hurcolták egy másik, vélhetően közeli helyszínről arra a helyre, ahol rábukkantak.

A szakember elmondta, hogy számos késő rézkori, kora bronzkori kurgán – azaz halomsír – ismert Kevermes határából és általában a Dél-Alföldről. Magyarország területéről ismernek néhány hasonló korú, kurgánhoz köthető kősztélét, ezért az ásatás eredményei alapján elképzelhető, hogy a kevermesi darabot a szarmaták egy ilyen, minden bizonnyal közeli halomsírból hozták el.

Nyugat-Európában jellemző mintákat találtak a régészeti leleten

A sztélé modern kori története az 1990-es évekre nyúlik vissza, akkor találta meg a földterület kevermesi gazdája, Kovács József mezőgazdasági munkák során, mivel az eke megakadt benne. Látták, hogy egy méretes kővel állnak szemben. Félig kibontották, majd egy markolóval kihúzták a földből, aztán a föld szélére, onnan pedig egy árokba helyezték. Innen vitte haza Magyar Mátyás kevermesi helytörténész a rejtélyes követ, ahol a kert díszeként szolgált. Aztán a szintén helyi Fábián János foglalkozott a témával. Ő vitt be egy, a kőről készült fényképet a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumba, ahol látták a szakemberek, hogy vélhetően nem a hunok és a szkíták idejéből származik, hanem egy jóval korábbi leletről van szó.

Az akkor az intézményben dolgozó dr. Bóka Gergely elkezdett kutatni, és megtalálta a sztélén lévő díszítés párhuzamát a nyugat-európai megalitikus kultúrkör egyik legjelentősebb építményében, a Bretagne-ban található Gavrinis híres folyosós sírjában. A sír folyosóján és kamrájában található kövek mindegyike a kevermesiéhez hasonlóan díszített, sőt a kevermesi leleten található motívumok 80–85 százalékban megegyeznek az egyik gavrinisi kő mintázatával.

Innen kezdődött az alaposabb kutatás immár munkatársával, dr. Gyucha Attilával – aki most Amerikában a University of Georgia, azaz a georgiai állami egyetem professzora –, és a projektbe további specialistákat is bevontak. Mintákat vettek a vésetekből és a megmunkált felületből. Olyan maradványokat kerestek, amelyek modern eszközök használatára utalnak – nem találtak ilyet, így, bár teljesen nem tudták kizárni a hamisítást, léptek egyet előre az ügyben.

Kérdés volt az is, hogy messziről, adott esetben Nyugat-Európából vagy közelről érkezett-e a kő Kevermes környékére. Az ismert zöldpala nyersanyagforrás-lelőhelyeket 2014-ben egy erdélyi túra során végigjárták, utolsóként a Zarándi-hegységet. A vizsgálatok egyértelműen igazolták, hogy innen származott a nyersanyag. Ez a terület légvonalban 70 kilométerre fekszik Kevermestől. A megalitikus építmények elsősorban a késő rézkorra és a kora bronzkorra tehetők. Ekkor már ismerték a kerékkel ellátott szekeret, ami megkönnyíthette a szállítást, persze a méretes darab utaztatása így is több embert és összehangolt munkát igényelhetett. Elképzelhető, hogy a fuvarozásnál a Maros folyó segítségét ugyancsak igénybe vették.