A kölcsönös tiszteletben hisz a sarkadi pedagógus

– A méltatásakor elhangzott, hogy a Gyulai úti általános iskola nemcsak munkahelye, hanem második otthona is.

– Csaknem 40 éve, 1983 óta dolgozom ebben az iskolában, előtte négyet Újkígyóson töltöttem. Tizenhat esztendőn át iskolaigazgató is voltam, és a munkakörrel együtt járt, hogy többet voltam az intézményben, gyakran a szabadidőmben is. Nemcsak egy osztály gyermekeivel foglalkoztam, hanem egy nagyobb közösséggel, a tantestülettel, a munkatársakkal is. Akkoriban épült fel a tornaterem és bővült több tanteremmel az iskola, akkoriban újultak meg a nyílászárók, a vizesblokkok.

– Miért választotta a pedagógusi pályát?

– Már középiskolás koromban, a ’70-es évek második felében, amikor működött az úttörőmozgalom, volt lehetőségem arra, hogy fiatalabbaknak szervezzek szabadidős programokat, és a nyári táborokban – akkor úgy hívták, hogy ifivezetőként – foglalkoztam gyerekekkel. Ez folytatódott később, miután főiskolás lettem. Gimnazistaként megfogott, hogy az ember hatással van a gyermekekre, a kicsik pedig valamilyen formában visszahatnak a felnőttre. Hogy egy olyan kölcsönös kapcsolat alakul ki közöttük, amely elmélyíti a többi emberi kapcsolatot is. Ezért vallom, hogy a pedagógusnak is tisztelnie kell a diákot, mindez nem működhet csak az egyik irányba.

– Mi az, ami még döntő volt?

– Hogy ez a munka soha nem számítható ki előre, hogy van benne változatosság. Az iskola nem egy gyár, ahol a szalag mellett áll az ember. Reggel még nem tudom, hogy délután, este, amikor majd hazamegyek, milyen eredményekkel zárom a napot. Az emberi kapcsolatok kiszámíthatatlansága a pedagógiában is érvényesül. Jönnek a problémák, amiket meg kell oldani, vannak gyerekek, akik egyéni bánásmódot igényelnek. Közben a kicsik sikerei örömöt adnak. Hiszem, hogy engem a gyerekek, no meg a tapasztalt kollégák tanítottak meg tanítani. Az oktató-nevelő munkát nem a főiskolán sajátítottam el, hanem akkor, amikor kikerültem, és amikor megkaptam Újkígyóson a negyvenfős elsős osztályt. Segítettek a mindennapi visszajelzések: vagy megerősítettek abban, hogy jó úton járok, vagy arról szóltak, hogy változtatni kell.

– Mások a mostani fiatalok, mint amilyenek voltak negyven éve? Vagy a gyerek mindig gyerek?

– Ahogy a környezetünk és a körülöttünk lévő világ megváltozott, úgy változtak a szülők, valamint az egész társadalom hozzáállása is az egész oktatásügyhöz. Ma már a gyerekek rengeteg információhoz jutnak az iskolán kívül is – ­hiszen adott a technikai háttér, az okostelefon és a számítógép –, amíg korábban a legtöbbet az órán kapták. Hogy ez a változás jó vagy rossz, nem lehet meghatározni. A technikai háttér, illetve az, hogy már az általános iskolások is rendelkeznek kellő technikai ­tudással, az alapfeltétele volt annak, hogy egyik napról a másikra át lehetett térni a járvány miatt a jelenlétiről az online oktatásra. Ez pozitív. Negatív viszont, hogy egy történet, egy mese felolvasása nem igazán köti le a gyerekeket, hiszen nem egy ­akciófilm vagy egy számítógépes játék gyorsaságával zajlanak az események. A pedagógusoknak is alkalmazkodniuk kell ehhez a helyzethez, hogy a gyerekek mást ­fogadnak el értéknek, mint régen, hogy a szülők más nevelési módszereket alkalmaznak. Viszont a gyerek továbbra is gyerek: szeretne boldog lenni.

Sokat olvas, zenét hallgat, biciklizik

A 64 éves Jakó Ferenc Sarkadon nőtt fel, az általános iskola után a gimnáziumot is a városban végezte, majd 1976-ban nyert felvételt a Debreceni Tanítóképző Főiskolára. Tanított Újkígyóson, 1983 óta pedig a Gyulai úti általános iskola pedagógusa. 1991 és 2007 között igazgatóként irányította az intézményt. Képezte magát: környezetismeretből szerzett végzettséget, valamint közoktatási vezető szakvizsgát tett.

1994 és 2002 között a helyi képviselő-testületnek is tagja volt, szolgálva nemcsak a gyerekeket és szüleiket, hanem egész Sarkadot.

Pályafutása során több szakmai kitüntetést érdemelt ki. Mint fogalmazott, a Sarkadért díjat és azt, hogy alkalmasnak találták rá, örömmel fogadta.

Elmondta, hogy szabadidejében rengeteget olvas – és szerinte a legfontosabb az lenne, hogy a gyerekek is minél többet olvassanak –, illetve, hogy otthonában szinte folyamatosan szól a zene, ugyanúgy szereti a komoly-, mint a rockzenét. Emellett sűrűn kerékpározik, alkalmanként akár 15 kilométert is megtesz.