parkosítás

2021.06.23. 08:54

Virágba borult Békéssámson

Tavaly kezdődött, idén is folytatják a parkosítást, a virágültetést a község számos pontján. A zsáktelepülésre érkezőnek nem kell sokáig bolyongania, a főút mellett már az első buszvárónál, hirdetőtáblánál (ezeket is helyben, az asztalosüzem ügyes kezű mesterei készítették) kaspóból lógó virágok hirdetik: aki a virágot szereti…

Csete Ilona

Az önkormányzat munkatársai és az önkéntesek idén eddig több mint félezer virágot ültettek el a településen /A szerző felvétele/

Még az sem szegte kedvét a polgármesternek és segítőinek, a felajánlóknak, hogy az idei első, látványos virágkompozíciókat volt, aki „megdézsmálta”.

Annus István elmondta, elkészítettek eddig húsz virágládát, ezeknek a kihelyezése folyamatos. Ottjártunkkor a katolikus templom elé került több, színes virágokkal beültetett láda. Az időjárás viszontagságainak is ellenálló virágtartók gyártását folytatják, ennél is többet szeretnének kihelyezni, jövőre már ez a szám el kell, hogy érje az ötvenet a faluban.

Az önkormányzat munkatársai és az önkéntesek idén eddig több mint félezer virágot ültettek el a településen /A szerző felvétele/

Az új piactér előtti földes területet is beültették, virágosították. Czékmán Renátóval itt találkoztunk, aki újabb kaspókkal érkezett, és a kerékpártárolókhoz kihelyezett sok színben pompázó növényeket.

– Várjuk az ötleteket, javaslatokat a sámsoniaktól, hol, merre legyenek újabb virágágyások. Apró lépésekkel a lehetőségekhez mérten folytatjuk a virágosítási programunkat. Azért, hogy a növények egész nyáron szépek maradjanak, két dolgozónk mindennap ezeknek az ágyásoknak a locsolásával, kapálásával, gyommentesítésével foglalkozik – magyarázta újabb helyszíneken hírportálunknak a település vezetője.

Megmutatta azt is, hogy kitettek négy virágtornyot is. Nagyon bíznak abban, hogy nem rongálják meg az ágyásokat, nem szedik ki a virágokat. A település vezetése jó példával szeretne kedvet ébreszteni a lakosokban, hogy maguk is virágosítsák portáikat, kertjeiket.

Locsolást vállalnak a helybeliek

Azt tervezik, jövőre még több virágtartót helyeznek ki, szinte minden, a főútból nyíló utca sarkára. Már jelentkeztek a közelben élők, és vállalták a virágok locsolását, gondozását.

– Merünk álmodni. És bízunk abban, hogy a sámsoniakat összekovácsolja ez az újabb kezdeményezésünk is. Tagadhatatlan, a viráglocsolás komoly logisztikát igényel, de ha az emberek segítenek, s közben közösséggé formálódunk, az már dupla siker nekünk – mondta a polgármester.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában