sajtótájékoztató

2021.06.01. 19:55

Csabai Nyár: főleg vidám, derűs előadásokkal készülnek a szervezők

Nagyjából három hét múlva, június 24-én a Jókai színház szervezésében a Városházi esték programsorozattal kezdődik a Csabai Nyár – jelentették be kedden a TeÁtriumban, a teátrum udvarán.

L. B.

20210601 Békéscsaba Csabai Nyár sajtótájékoztatót tartottak az Ibsen Ház udvarán a képen Varga Tamás alpolgármester Seregi Zoltán igazgató fotó Bencsik Ádám Békés Megyei Hírlap

Fotó: Bencsik_Adam

Varga Tamás alpolgármester elmondta, a színház hetekkel ezelőtt megkezdte a szervezőmunkát, hogy programokkal telhessen meg a városháza udvara és a TeÁtrium, hogy minden héten legyen valamilyen színvonalas előadás.

Kiemelte,

sokszínűségről tanúskodik a felhozatal, jól állították össze a repertoárt, amelyben – a járvány utáni felüdülésként – főleg könnyedebb, lelket és szívet melengető, az arcokra mosolyt csaló előadások találhatók.

Hozzátette, július közepétől a Csabagyöngye Kulturális Központ szervezésében folytatódik a Csabai Nyár.

Varga Tamás és Seregi Zoltán beszélt az induló Csabai Nyárról /Fotó: Bencsik Ádám/

Seregi Zoltán, a Jókai színház igazgatója megerősítette, a pandémiát követően, a nyárhoz és a szabadtérhez igazodva javarészt derűs, vidám előadásokkal készültek. Igyekeztek úgy összeállítani a programot, hogy mindegyik előadásban legyen legalább egy húzó-, nagy név, bíznak abban, hogy így még jelentősebb lesz az érdeklődés a rendezvények iránt.

Elmondta: két helyszínen lesznek az előadások, egyrészt a városháza udvarán, másrészt a TeÁtriumban. Csak két előadás kapcsán készülnek esőnappal, a többi programot eső esetén beköltöztetik, elsősorban a Csabagyöngye Kulturális Központba. Megjegyezte, lesznek ingyenes előadások is – például a Baross Imre Artistaképző Intézet színész növendékeinek két vizsgaelőadása június 26-án és 28-án –, és hangsúlyozta, a jelenlegi szabályozás értelmében a nézőktől elkérik a védettségi igazolványaikat.

Sorolta: a Csabai Nyár június 24-én indul a Karinthy Színház Maga lesz a férjem előadásával, Kocsis Dénessel, Miller Zoltánnal és Erdélyi Tímeával. 25-én érkezik a Képzelt beteg Koltai Róberttel a főszerepben, 26-án pedig a Lili bárónő című operett.

Július 1-jén az Egy szoknya egy nadrág kerül a színpadra, 2-án a Kőműves Kelemen rockballada, 3-án a Társasjáték New Yorkban. Július 8-ára musical estet szerveznek, Sánta Lászlóval, Gubik Petrával, Vadász Gáborral, Gulyás Attilával, Csonka Dórával és Nagy Róberttel, sztárvendégként Koós Rékával. 9-én érkezik A nagymama, zárásként, 10-én pedig Szép nyári nap címmel a Neoton musical.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában