beruházás

2021.06.11. 15:50

Birkózócsarnokot építenek Orosháza belvárosában

Komoly birkózóhagyománya van a Dél-Alföldnek. Orosházán 101 éves e sportág hivatalosan, de még ennél régebbi dokumentumok is arról árulkodnak, már az 1800-as években jártak erre díjbirkózók. Az elmúlt évtizedek alatt a sportolók több helyszínen edzhettek. Pénteken letették az épülő birkózócsarnok alapkövét az Eötvös téri sportcsarnok mellett.

Csete Ilona

20210611 Orosháza Új sportcsarnok épül a birkózóknak a képen Szél Attila elnök Németh Szilárd elnök Dávid Zoltán polgármester Fekete Bálint vezető fotó Bencsik Ádám Békés Megyei Hírlap

Fotó: Bencsik_Adam

Három év előkészítő munka után elkezdődhet a birkózócsarnok építése. A kivitelező már korábban átvette a területet. Sportlétesítmény fejlesztésére, birkózóterem kialakítására az Orosházi Spartacus Birkózó Klub adta be az igényét a sportági szövetséghez évekkel ezelőtt. Pénteken Dávid Zoltán polgármester úgy fogalmazott, ez a nap mérföldkő.

– Birkózóinknak, a sportággal ismerkedő utánpótlásnak nagy szüksége van erre a létesítményre, hogy végre megfelelő körülmények között készülhessenek.

A csarnok megépítését sportbarátként és városvezetőként is támogatom. Reményeim szerint olyan csarnok születik itt, ahol tehetségek indulnak útnak, kortársaik előtt példaként álló bajnokok nőnek fel a kiváló munkát végző szakemberek irányításával. Az itt elért eredmények, sikerek pedig öregbítik Orosháza hírnevét.

Alapkőletétel a csarnoknál: balról Fekete Bálint a birkózó egyesület vezetőségének tagja, Dávid Zoltán, Szél Attila, Németh Szilárd /Fotók: Bencsik Ádám/

- Külön öröm, hogy olyan beruházás alapkőletételénél lehetek, amely a gyermekeinkről, a tehetséggondozásról, a mozgás lehetőségéről, az egészségfejlesztésről szól. Orosházi egyesületekben rengeteg gyerek ismerkedik valamelyik sportág alapjaival és a fair játék fogalmával. Emellett kültéri fitneszparkokat létesítünk, és igen, lesz tanuszoda is a közeljövőben. Mert fontos, és

Magyarország kormánya partner abban, hogy Orosházán is mind több olyan sportlétesítményt hozzunk létre, ahol a gyerekeink jól érzik magukat, ahova szívesen mennek.

Ilyen lesz a birkózócsarnok is – mondta a városvezető. Az Orosházi Spartacus Birkózó klub elnöke, Szél Attila visszatekintett a 100 éves birkózás történelmi pillanataira, nagy neveket sorolt, akik hírét vitték e sportág által a városnak. A kerek évfordulóra készült könyvből idézett érdekességeket, felsorolta, mennyi helyen edzhettek és milyen körülmények között az eltelt évtizedek során a sportolók. Mostantól saját csarnoka lesz a sportágnak, ahol a jövő bajnokai edzhetnek.

Kiváló feltételek közepette folytathatják majd a szakmai munkát a sportág vezetői és a birkózók.

Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnökeként köszönetét fejezte ki a régiónak és Orosházának is, hogy a birkózás terén folyamatosan születtek és születnek kiváló mesterek kezei között a tehetséges sportolók által a jobbnál jobb eredmények. Ezért is fontos ez a beruházás, megérdemelten, kiváló feltételek közepette folytathatják majd a szakmai munkát a sportág vezetői s a birkózók. Emlékeztetett,

a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia, valamint a 100 éves Birkózó Szövetség azért dolgozik, hogy pallérozza a tehetségeket.

– Orosházán a névadójukhoz méltón (Spartacus) küzdjenek az eredményességért, hozzák ki magukból fiataljaink a legjobbat versenyről versenyre. Senki se születik bajnoknak, azért rengeteget kell küzdeni. A felkészüléshez, a sportszerű versenyekhez kívánok sok sikert – zárta gondolatait a szövetség elnöke.

Küzdőtéren két szőnyeg

A majd 400 millió forint értékű sportlétesítményhez Orosháza önkormányzata biztosította a helyet, az engedélyes és kiviteli tervek elkészítését, az építési engedélyezési eljárás lefolytatását, a közműellátottságot, a tereprendezést. Az önkormányzat lesz a létesítmény fenntartója. A mintegy 600 négyzetméteres létesítményben 288 négyzetméteres lesz a küzdőtér. A csarnokban kétszer 12×12 méteres szőnyeget helyeznek el. Mellettük 6×24 méteres erősítő részt alakítanak ki. Lesz szauna, női és férfi öltöző, edzői és orvosi szoba, valamint egy közösségi tér is a galérián.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában