múltidéző

2021.05.16. 14:23

Kedden van az internet világnapja

Mára szinte teljesen behálózza életünket az internet, de ez nem mindig volt így. Kedden lesz az internet világnapja, ennek alkalmából megnéztük, hogy hol találták fel és mik voltak a legfontosabb mérföldkövei az elterjedését és a fejlődését tekintve.

Mi az az internet?

Röviden és tömören egy olyan hálózat, ami összekapcsolja a számítógépeket. Maga a kifejezés, hogy „internet” az „internetwork” kifejezésből ered, amit magyarra úgy tudnánk fordítani, hogy „hálózatok hálózata”. A gépek az internetprotokollon (röviden IP) keresztül kommunikálnak.

Az internet segítségével működtetik a világhálót is, amit mostanra nap mint nap használunk munkára, szórakozásra és tanulásra is.

Egy esetleges atomtámadástól való félelem is közrejátszott a megszületésében

Egészen a '60-as évekig kell visszamenünk azért, hogy megkeressük az internet kialakulásának a gyökrét. Amerikában, a hidegháború alatt nagy volt a félelem, hogy bekövetkezik egy nukleáris háború. Egy katonai projekt keretében a tudósok egy olyan megoldást kerestek, aminek segítségével egy atomtámadás után is fent tudják tartani a kommunikációt, ehhez pedig egy nagyon stabil számítógép-hálózatra volt szükség.

Érdekesre sikeredett az első üzenet

A kutatásoknak hála 1969-ben meg is született az internet elődje, az ARPANET. A Kaliforniai Egyetem mérnökeinek sikerült először üzenetet küldenie a Stanford-ra október 29-én, 10 óra 30 perckor.

És hogy mi volt a világ első üzenete a kibertérben? „LO”.

Persze nem ez lett volna eredetileg az első szó, hanem az angol „Login” kifejezés, ami magyarul „bejelentkezést” jelent, csak a rendszer az első két karakter elküldése után összeomlott.

A tudósok felismerték a hatalmas áttörés, ezért hamarosan az ARPANET segítségével összekötötték az USA számítógépeit. Kialakították az első hálózatot.

Magyarországra egyébként csak jóval később, 1978-ban volt elérhető az ARPANET.

Megjelent az e-mail

Mindössze három évet kellett várni, hogy megírják az első e-mail programot, aminek köszönhetően rohamosan kezdet terjedni az internet, ugyanis az amerikai cégek is felfedezték az új technológiában rejlő lehetőségeket.

Így lett a számítástechnikai projektből kommunikációs projekt.

Az első államfő, aki először küldhetett e-mailt maga Erzsébet királynő volt.

Később, a '70-es és a '80-as években folyamatosan fejlesztették a hálózatot, 1983-ban hadászati szegmenst választottak le az APANET-ből MILNET néven, a nyolcvanas évek közepén pedig kiépítették az NSFNET-et, amit összekapcsoltak az APANET-tel, ezzel bővítve a hálózatot.

Az ARPANET végül 1989-ben az szűnt meg, mivel sokkal fejlettebb hálózatok alakultak ki.

Mára több hálózat is létezik az NSFNET mellett, mint például a WWW, és az FTP.

Magyarországnak 1978-ig kellett várnia az internetre

A Kádár-korszakban persze nem volt olyan egyszerű rácsatlakozni a hálózatokra, mivel az akkori rendszer nem támogatta a tudósaink kapcsolattartását a nyugati kollégáikkal.

Ennek ellenére a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete éveken át építette ki azokat a nemzetközi kapcsolatokat, aminek segítségével 1978-ban sikerült az Ausztriai székhelyű IIASA-val közös hálózatot létrehozni.

A '80-as évek közepére rájöttek Magyarországon is arra, hogyha nem támogatja az informatikai fejlesztéseket az állam, akkor jelentős lemaradásban lesz a kutatás-fejlesztés a nemzetközi versenyben, így 1986-ban elindult a K+F Információs Infrastruktúra Fejlesztési Program (IIF).

Hamarosan kifejlesztették Magyarország intézményeit összekötő hálózatát, az X.25-öt. Ezen a hálózaton keresztül nemzetközi kapcsolatot alakítottak ki Ausztriával, és az ELLA nevezetű elektronikus levelezőrendszert használták üzenetküldésre.

A rendszerváltás után csatlakozhattunk az internethez

1990-ben Magyarország csatlakozott az European Academic Research Network-be, aminek köszönhetően 1990-ben kapcsolatot sikerült kiépíteni a linzi egyetem és a SZTAKI között, aminek köszönhetően a magyar tudósok hozzáférhettek az EARN/BITNET nemzetközi kutatói hálózathoz, 1991-ben pedig az IP-re is ezen a kapcsolaton keresztül tudtak felcsatlakozni.

Megszületett a Magyarország domain címe, a „.hu”, és '91-től bejegyezték az első magyar domaint, a sztaki.hu-t, 1996-ra pedig több mint 500 domain név működött Magyarországon.

A kétezres években jelentősen megnőtt a lakossági internet-felhasználók száma. Az első felében internetkávézókban csatlakoztak a világhálóra a felhasználók, de 2007-ben – a hálózat kiépítésének, a technológia fejlődésének és a megfizethető internet-csomagoknak köszönhetően – a magyar háztartások közel 40%-ban volt már internet.

A következő nagy mérföldköve az internet fejlődésének az a mobilnet és a Wi-Fi hálózat elterjedése volt, amiknek köszönhetően mára a zsebünkben tudhatjuk az emberiség szinte végtelen tudástárát havonta egy pizza áráért. Nem kis teljesítmény ez, ahhoz képest, hogy fél évszázaddal ezelőtt csupán egy szó első két betűjét sikerült továbbítani.

Forrás:

nmhh.hu

wikipedia.org

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában