május 25.

2021.05.25. 06:55

Félóránként eltűnik egy gyermek Magyarországon

Nincs is annál mardosóbb és kétségbeejtőbb dolog, mint ha eltűnik egy közeli családtagunk vagy eltűnik gyermekünk. Mit tehetünk ilyenkor?

Gál Csaba

Forrás: shutterstock.com

Fotó: Shutterstock

Május huszonötödikén van az eltűnt gyermekek világnapja. Az 1983-ban, Ronald Reagan amerikai elnök által életre hívott világnap célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a megelőző stratégiákra és az országok közötti együttműködés fontosságára.

2017 és 2020 között Békés megyében 910 esetben rendeltek el körözést kiskorúak eltűnése miatt – tudtuk meg a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságtól. Mint azt érdeklődésünkre elmondták, ezek az adatok csak az elrendelt körözések számát mutatják, nem pedig azt, hogy hány kiskorú tűnt el. Vannak ugyanis olyan gyermekek, fiatalok, akiknek többször is el kellett rendelni eltűnés miatt a körözését.

Ezen időszak alatt egyértelműen a 2017-es év volt az, amikor a legtöbb – szám szerint 26 – tizennégy év alatti gyermek tűnt el, ez a szám szerencsére azóta csak csökkent. A tizennégy-tizennyolc év közötti fiatalkorúak esetében már nem ennyire egyszerű növekvő vagy csökkenő tendenciát megállapítani, hiszen az eltűnések száma évről-évre hullámzik.

Hogy ezek a gyermekek miért tűnnek el, annak sokféle oka lehet. Ennek hátterében ugyanúgy szerepelhet az iskolában kapott, de otthon el nem mondott rossz értékelés, a szülő(k)-gyermek, vagy a szülő-szülő közötti konfliktus, gyermekotthonban lakóknál az intézeti körülmények, de lehet egyszerű kalandvágy is. A gyermekotthonból, lakásotthonból és nevelőszülőktől eltűnt kiskorúak általában a szüleikhez, rokonaikhoz vagy barátaikhoz szöknek vissza.

Tévhit, hogy egy gyermeket csak hetvenkét óra elteltével kezdi el keresni a rendőrség.

A valóság az, hogy a hatóságok szorgalmazzák az ilyen esetek mihamarabbi bejelentését, hiszen minél előbb tudomást szereznek egy-egy elszökött gyerekről, annál nagyobb az esély arra, hogy sikerül előkeríteni.

A közösségi oldalak is segítséget tudnak nyújtani az esetek megoldásában, ám az ott fellelt információkat fenntartásokkal kell kezelni. Hitelesnek az az információ számít, amit a rendőrség is megerősített vagy ami a police.hu oldalon is megtalálható.

Az elmúlt négy évben folyamatosan csökkent a Békés megyében eltűnt gyermekkorúak száma /Fotó: shutterstock.com/

Az, hogy mikor kerül elő egy-egy eltűnt gyermek, azt sok tényező befolyásolja. Ilyenek az eltűnés körülményei, az eltűnés oka, illetve a helyszíne. A statisztikák szerint az eltűnt kiskorúak mintegy 30 százaléka a bejelentés után egy napon belül, következő 30 százaléka a bejelentés után egy héten belül, míg 35 százalékuk egy hónapon belül előkerül.

Békés megye leghíresebb gyermekeltűnése kétség kívül az 1998. januárjában eltűnt hét és fél éves kislány, Szathmáry Niki esete volt.

A gyulai kislány földi maradványait három évvel később nádvágók­ találták meg a Csabai út mellett egy zsákba rejtve; a gyermek gyilkosság áldozata lett, a tettest azóta sem találták meg.

Ha arra gyanakszunk, hogy egy rokonunk, ismerősünk eltűnt, a bejelentéssel nem szabad késlekedni. Az eltűnések során az első pár óra a legkritikusabb, így az eltűnést azonnal jelentsük be a rendőrség 112-es általános segélyhívó számán, vagy hívjuk a Kék Vonal segélyszervezet 116 000-ás számát, mely kifejezetten gyerekek eltűnésének bejelentésére szolgál.

Az aktuális körözésekről az alábbi hivatkozás segítésével tájékozódhatnak: www.police.hu/hu/koral/eltunt-szemelyek

Etan Patz és Ronald Reagan

Május huszonötödikén tartják az eltűnt gyermekek világnapját, az 1979-ben ezen a napon eltűnt 6 éves kisfiúra, Etan Patzra és sorstársaira emlékezve. Etan Patz New Yorkban veszett el, eltűnése napját Ronald Reagan amerikai elnök 1983-ban az eltűnt gyermekek nemzeti napjává nyilvánította. Az eltűnt kiskorúak ügyét Európában a 2001-ben megalakult Eltűnt és Szexuálisan Kihasznált Gyerekekért Európai Föderáció karolta fel, amely ernyőszervezetként koordinálja a prevenciós és az eltűntek felkutatásával kapcsolatos feladatokat. A szervezet kezdeményezte, hogy május 25-e legyen az eltűnt és bántalmazott gyermekek napja. A világnap célja, hogy ráirányítsák a figyelmet a megelőző stratégiákra és az országok közötti együttműködés fontosságára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában