még vannak kiadó helyek

2021.01.13. 19:55

Tündérszépek 2021: már több jelentkező kamera elé állhatott

Izgatottan, de mosolygósan érkeztek a lányok a Tündérszépek 2021 szépségverseny békéscsabai fotózására szerdán. A profi fotósorozat készítése közben persze hamar feloldódtak, a végére pedig teljesen összebarátkoztak a kamerával. Élményeikről hírportálunknak is beszámoltak.

Vásári Erzsébet

Imre György, hírportálunk fotóriportere, a Tündérszépek 2021 Békés megyei jelentkezőinek fotósa elmondta, már kedden elkezdődött a fotózás, amikor Szeles Brigitta, a tavalyi verseny egyik döntőse állt kamerája elé. Részletezte, szerencsés indulás volt, hiszen egy tapasztalt modellel kezdhette el a munkát, akivel mondhatni összeszoktak már az előző évben.

A fotózás ennek köszönhetően jó hangulatban és zökkenőmentesen telt. Hozzátette, bízik abban, hogy a folytatás is hasonló lesz, és minél több jelentkező él majd a lehetőséggel, miután beválogattuk a versenybe.

A lehetőség szó pedig nem véletlen, hiszen a szépségkirálynő jelöltekről profi fotósorozat készül, ráadásként egy izgalmas versenyben is kipróbálhatják magukat, ami akár jó ugródeszka is lehet egy szép karrierhez.

A munka természetesen szerdán is folytatódott, ekkor már összesen négy lányról készült sorozat, akik közül kettővel beszélgettünk. Az első modell a 19 éves Lakatos Bernadett Anna volt, aki Dobozról érkezett a fotózásra. Elárulta, hirtelen felindulásból jelentkezett a Tündérszépek 2021 versenyre, miután Facebookon meglátta annak felhívását. A részvételről maga döntött, és már nagyon várta a fotózást.

Lakatos Bernadett Anna hamar megbarátkozott Imre György kamerájával /A szerző felvételei/

Utóbbira részben meglévő ruhatárából válogatott sportos, elegáns öltözéket és bikinit, de néhány darabot vásárolt is a készülődés során. A lényeg csupán az volt a válogatásban, hogy megőrizze, illetve megmutassa saját ízlését, stílusát. A frizuráját saját kezűleg, a sminkjét kozmetikus készítette. Bernadettől megtudtuk, fotózáson ugyan volt már korábban, de ez az első szépségverseny, amin szerepel.

Az izgalom tehát adott nála, de a kamera elől kilépve úgy fogalmazott: minden percét élvezte a fotózásnak, és alig várja a verseny további lépéseit, majd az eredményhirdetést. A fotóssal és a fényképezőgéppel is tökéletes összhangban volt, és hamar, már az első percekben feloldódott.

Másodikként Oláh Zsuzsanna állt Imre György kamerája elé. A 21 éves békési lány elmondta, több fotózáson is részt vett már korábban, a Tündérszépek versenyre pedig azért jelentkezett, hogy kiderüljön, mennyire versenyképes ebben a világban. A részvételről párjával és a családjával egyeztetett, akik –legnagyobb örömére – teljes mellszélességben támogatták őt az indulásban.

Oláh Zsuzsanna régóta dédelgetett álma vált valóra

A fotózásra izgatottan készült, az elmúlt napjai azzal teltek, hogy megtalálja a lehető legjobb ruha-összeállításokat a fotózásra. Elárulta, a nyertes darabok mindegyikét a már meglévő ruhatárából válogatta össze, sőt a frizuráját és sminkjét is maga készítette el a várva várt alkalomra. A sportos, elegáns öltözékben, majd bikiniben készült sorozatok elkészülte után Zsuzsanna is boldogan sétált az öltözőbe, és kérdésünkre azt felelte: egy igazi élmény volt számára, hogy részt vehetett a szépségverseny fotózásán, amivel régóta dédelgetett álma is valóra vált. Éppen ezért nagyon várja már a folytatást is, illetve azt, hogy megpillanthassa a róla készült képeket.

A Tündérszépek versenyünk győzelme felé az első lépés, hogy a gyönyörűségek

jelentkezzenek a beol.hu/tunderszepek oldalon.

Saját portfólióval is lehet nevezni, de akkor sem kell lemondani a versenyről, ha nincs saját képsorozatod, hiszen ingyenesen elkészítjük portfóliódat.

Egyúttal itt is arra buzdítunk minden hölgyet, hogy jelentkezzen a mostani megmérettetésre, vagy buzdítsa erre ismerősét. Bizonyítsuk be, hogy a Békés megyei lányok a legszebbek az országban!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában